Ismét eladtak bennünket?

2008-ban a Magyar Koalíció (MK) létrehozásának egyik alap feltétele a közös autonómia koncepció megléte volt. Ki is lett dolgozva, alá lett írva. A megállapodás részét képezte az is, hogy ha egyszer olyan helyzetbe kerülünk, hogy tárgyalhassunk a szerb politikummal az autonómia koncepciónkról (elsődlegesen a perszonális autonómiáról - azért került előtérbe mert ezt rögzíti a szerb alkotmány a kollektív jogok érvényesítése terén- nem mellőzzük a területi autonómiát), akkor azt közösen fogjuk megtenni, a szakmai bizottságokba minden párt két-két szakembert fog delegálni. A szavazólapok még ki sem hűltek amikor a MK egyik pártjának frissen választott elnöke mellőzvén koalíciós partnereit elment Belgrádba és külön alkut kötött az akkori DS, és egyben Szerbia elnökével. A háttéralku következményeként „csomagban” alakultak a köztársasági, tartományi, községi kormányok, majd napirendre került a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény javaslata is. Természetesen, a NT törvény javaslat kidolgozásánál ismét mellőzve voltak a koalíciós partnerek, szakembereink nem vehettek részt a munkában. Minden az egypárti jogászok kezében volt, beleértve a felelősséget is. A tervezet közzététele után mindenki számára világos volt, hogy egy rossza törvény javaslatról van szó, amely nem tartalmazza a MK által megfogalmazott tételeket, és nem fedi a délvidéki magyarság személyi elvű autonómia igényeit. Elfogadása előtt ezt szóvá is tettük, más magyar pártok és civil szervezetekkel együtt. Felkértük az egypárti parlamenti képviselőket NE szavazzák meg a javaslatot. Megszavazták. Azon nyomban elindult a goebbelsi propaganda, hogy ez „ a legeurópaibb törvény”, majd „a legtöbb amit egy magyar közösség elért a Kárpát-medencében” -féle bizonygatás. Azonban, a gyakorlat bebizonyította, hogy a kritikusoknak volt igazuk. Előrevetített állításaik minden egyes pontjában. Az is bizonyosságot nyert, hogy ez a törvény, amely a kompromisszumok kompromisszumaként jött létre nem előrelépést, hanem visszalépést jelentet számunkra. Szerbia és a szerbiai politikai elit büszkén mutogatja Brüsszelben milyen ügyesen rendeztük a kisebbségek jogait, az egypárt beékelődött a MNT-be és a szerbiai, illetve magyarországi harminc ezüstöt ropogtatja hallgatása és látszattevékenysége fejében, az anyaországi politikum előszeretettel hangoztatja, hogy itt minden rendben van, példaértékű minden, ezért nem kell feszíteni a húrt Szerbia EU csatlakozásánál. Lelkiismeretük nyugtatásának érdekében leosztanak egy kis pénzt, és minden rendben van. Mindenki nyert vele, csak mi délvidéki magyarok veszítettünk.

Ismét eladtak bennünket?

De, vissza az eredeti témához! A törvény gyengeségének folyamatos hangoztatása, a gyakorlatban felmerült problémák, illetve jogi próbája a szerbiai alkotmánybíróság előtt (14 tételben vitatják hatásköreit), mégis arra késztette a Szerb államot, hogy változtasson rajta. Igaz csak kozmetikailag. ( De, ez is elegendő volt ahhoz, hogy az egypárt farkast kiáltson és azt kérje az anyaországi politikumtól, hogy védje meg a semmit). Szerbia a jól bevált módszert alkalmazta. Létrehozott egy bizottságot, mert a látszatra adni kell. A bizottságban helyet kapott dr Korhecz Tamás is. Mint jogász és szakember. Nem mint kisebbségi politikus, MNT elnök, magyar. Ez a tény több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt azért mert a bizottságban való kinevezést az aktuális hatalmon lévő SNS soraiból kinevezett miniszter megbízatása alapján történt, ami felveti az ismételt háttéralku gyanúját az egypárt és az SNS között (nem titok, hogy a szkupstinában, községekben, városokban keményen együttműködnek, amit Szabadka példája is alátámaszt),másrészt további kérdések sorozatát von maga után.

A teljesség igénye nélkül hadd ismertessek itt egy párat belőlük:

Hogyan kaphat helyet a bizottságban olyan szakember aki már egyszer, bizonyítottan, rossz törvényt dolgozott ki? Hogyan történhet meg, hogy a bizottság munkájáról a széleskörű közvélemény semmit sem tud? Hogyan lehetséges az, hogy a november 25-én meghirdetett „közvitát” a szerb állam csak virtuálisan, az Igazságügyi minisztérium honlapján keresztül képzeli el, kihagyván a közvitából a széleskörű közvéleményt (az „élőben” megszervezett közvitákat csak a minisztérium, EBESZ, civil szervezetek és a NT-ok képviselőinek szervezik meg)? Hogyan lehetséges az, hogy közvetlen a NT-ok újraválasztása előtt megváltoztatják a NT-ok megválasztására vonatkozó szabályokat? Hogyan lehetséges, hogy egy meghívott szakember politikusként szólal meg Belgrádban a délvidéki összmagyarság nevében, majd a magyarságon belüli közvita megtartása nélkül elfogadhatónak tartja a javasolt módosításokat? Kinek felel meg ez a zűrzavar? Kinek az érdekeit képviseli dr Korhecz Tamás úr? A szerb állam érdekeit a délvidéki magyarság körében, vagy a délvidéki magyarság érdekeit a szerb állam előtt?

Nos, a fenti gondolatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy a kirakat marad és az is, hogy ismét eladtak bennünket. Újból a háttéralkuk áldozatai lettünk. Adjatok vizet Pilátusnak.

A felelősségről

„Ebből a meggondolásból kifolyólag még a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökeként, 2012-ben javasoltam, hogy a szerbiai választások során ne állítsunk köztársasági listát a Fidesz által támogatott Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ellen. Ma is hálás vagyok a párttársaimnak, akik egyetértéssel fogadták a javaslatomat. „

*Vajdasági Magyar Demokrata Párt

HÍRLEVÉL XI. évf. 270. szám

2013. november 23.

Úgy látszik az önlelepleződés korát éljük. A sort egy egypárti politikus kezdte, aki a lendvai KMAT ülésen politikai dölyfösségében azt találta mondani, hogy a délvidéki magyar verések a MI érdekünkben történnek, hiszen a választások előtt valamivel össze kell fogni a magyar szavazókat. Még az előző egypárti pártelnök házára dobott kézigránátos merényleti kísérlet is az érintett saját szervezésében történt, választások elé néztünk, kellettek a szavazatok. Szavai nagy ellenszenvet váltottak ki, de a politikai felelősségre való vonás elmaradt. A vajdasági magyar sajtó agyonhallgatta, a szerb sajtóig meg nem jutott el, és nem is foglalkoztak vele. Szerencsénkre. Hiszen a magyar verések tagadása, megkérdőjelezése, pontosan a szerb nemzeti érdekeket szolgálja. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ezek a mondatok azzal a cselekedet sorozattal párosultak, amelyek ellehetetlenítették a VMDK által javasolt koszovói szerb területi autonómia és a délvidéki magyar területi autonómia közötti párhuzam megvitatását, illetve a KMAT állásfoglalását ebben a kérdésben, akkor teljes bizonyossággal azt lehet mondani, hogy ezzel véglegesen bebizonyították, hogy az egypártiak nem a magyar érdekeket képviselik Belgrádban, hanem a szerb érdekeket a magyarság körében.

November 23-án ez a sor folytatódott a fent idézett mondatok közlésével. Igaz, nem okoztak nagy meglepetést. Inkább megerősítették bennem azokat a gondolatokat, amelyeket még 2012. májusában fogalmaztam meg a Május 6. után és a Történt 2012. május 17-én  alatti blogbejegyzéseimben.  Tovább gondolva ezeket a mondatokat, társítva őket a közelmúltban történtekkel, majd felidézvén a VMDK politikai fejlődéstörténetét (létrehozásának körülményeit, egyes politikusok szerepjátéka, a párt szétverése, közösségünk azóta tartó hanyatlása, és a pártból kiszakadtak  szerepe a politikai palettán), egészen más megvilágításban látom dolgainkat. Ki kinek dolgozik, ki kinek fizeti a számláját, ki kinek tartozik felelősséggel. Talán ez rendben is volna.Csak nekünk ne okoznának  kárt vele. Ugyanis, a budapesti szemüvegen (is) nemzet politikai dioptriát kell cserélni. 

A 2012-es választásoknak egyik tanulsága az volt, hogy a „minden nemzetrészen egy politikai párt” elképzelés kudarcot vallott. Nem sikerült „két legyet” ütni egy csapással. A „kicsik” megmaradtak, az egypárt meg bukott. A másik súlyos tévedés a gyűjtőpárt elképzelés, illetve az egypárt megreformálása. Kisebbségi politizálásunk tapasztalatai azt mutatják, hogy a „platformosodás” csak széthúzáshoz, széteséshez vezetett. Az egypárt meg túl korrumpált ahhoz, hogy reformálni lehessen. A fundamentum már annyira rothadt. Megoldásként csak egy járható utat látok. A jelenlegi egypárti tákolmányt szét kell rombolni, meg kell szabadulnunk kápóinktól, majd újat kell építeni a nemzeti erők egységesítésével, vagy az ideológiailag és egyéb módon is egészséges alapokon álló valamelyik „kicsi” pártot fel kell erősíteni. Sajnos a valóságban éppen az ellenkezője történik. Így továbbra is a valós nemzetpolitika helyett marad az üzletelés, az autonómia mellőzése, illetve az autonómia körüli zűrzavar kialakítása (autonómia modellek "háborúja"-perszonális kontra területi, a már létező területi autonómia modell tagadása, a magyar autonómia összemosása a VAT autonómiájával, a MNT "kakukk tojás" autonómia), majd pótcselekvésként a folyamatos „sikertörténetek” hangoztatása, míg a valóságban a király meztelen és új ruhákért könyörög, mert  fagyoskodik.

Ha ez így folytatódik, akkor ez további hanyatláshoz, kiábrándultsághoz, radikalizmushoz fog vezetni, ami mélyíteni fogja az árkokat, közösségünk egy helyben fog toporogni és zsugorodni fog, míg egy nap el nem tűnünk ősi szülőföldünkről.

Visszatérve írásom eredeti tárgyához és a fenti mondatokhoz. Megérte? Selyemzsinóros kitüntetésért?

Valójában miért is foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal? Azért mert egyszer egy történelmi politikus azt mondta nekem, hogy mindenkinek megvan a saját felelőssége.

Dokumentumok:

Május 6. után, részlet:

Összmagyar mérleg – Aki másnak vermet ás, maga esik bele

Nem lehet kihagyni a választási eredmények elemzéséből az összmagyar mérleget. A délvidéki magyarság helyzete rosszabbodott. A hivatalos eredményekből megállapítható, hogy a magyar pártokra adott szavazatok száma tovább csökkent. Összességében 38% a magyar választópolgárok köréből szavazott magyar pártokra. Ez azt eredményezte, hogy sem köztársasági, sem tartományi, sem önkormányzati szinten a magyar pártok nem képezik a mérleg nyelvét és mindenhol kihagyhatóak a hatalmi struktúra kialakításánál. A magyar többségű önkormányzatokból talán egy fog talpon maradni. Ott ahol be is veszik a hatalmi struktúrákba, ott csak kirakat szerepet fog játszani és kegyelmi kenyéren lesz.

Ez elsősorban a VMSZ rossz helyzet felismerésének és a magyar közösséget megosztó és egy részét kirekesztő politikájának köszönhető. Emlékeztetőül hadd említsük meg: a VMSZ volt az első aki visszautasította a magyar pártok összefogását. A többi magyar pártra vetélytársként tekintett és igyekezett kiszorítani őket a politikai porondról, adminisztratív (10.000 aláírás), anyagi (választási letét), médiai úton (Magyar Szó, 7 Nap, Pannon TV és Rádió “bedarálása”). Nem ismerte fel az összefogás fontosságát, nem fogta fel, hogy nem a magyar vagy más kisebbségi pártok a vetélytársak, hanem azok a szerb pártok amelyek a magyar szavazatokra pályáznak. Elsősorban a DS, LSV, LDP, URS stb. Most már érezhetik saját bőrükön a régi közmondás beigazolódását: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

A VMSZ elnökének felelőssége

Arrogáns fellépésével a VMSZ elnöke tovább mélyítette a megosztottságot a magyar közösségben és ezért sok magyar szavazópolgár otthon maradt vagy más, nem magyar pártra szavazott. Majd a CESID becsült eredményeire alapozva meghirdette a 95 000 szavazat megszerzését Belgrádtól Budapestig. Amikor fény derült arra , hogy nem valós adatokról van szó és még csak meg sem tudták ismételni a MK négy évvel ezelőtti eredményeit, sem köztársasági, sem elnökválasztási szinten, a választási eredmények tudatában Pásztor István a VMSZ elnöke az helyett,hogy elismerte volna politikai kudarcát, leplezni próbálta és egy veszélyes játékba bocsátkozott . Megvádolta egész ország és a nemzetközi közvélemény előtt a „stratégiai partnerjét” a DS-t választási lopással, amit nem tudott bizonyítani, majd néhány nap leforgása után képviselői megszavazták és elismerték a köztársasági és tartományi választások végeredményeit. Majd a „balhét” megkísérelte a szabadkai önkormányzat nyakába varrni. Ez idáig sikertelenül. Néhány nap elmúltával a csalással vádolt „stratégiai partner”, a DS elnökét további együttműködésben biztosította. Ezzel teljesen hiteltelenné vált és további károkat okozott a magyar közösségnek.

A VMDP felelőssége és hitelvesztése

A felelősség alól nem mentesíthetjük Ágoston Andrást és a VMDP-t sem. Hiszen a Magyar Fordulat koalíciót ők bontották meg. Tisztában voltak azzal, hogy csak négyen gyűjthettük volna össze a 10.000 aláírást, valamint az anyagi feltételeket is csak közösen vállalhattuk volna. Az helyett, hogy egy egységes nemzeti, magyar autonómiát kínáló alternatívát nyújtottunk volna a magyar közösségnek, ők „Orbáni sugallatra” az utolsó pillanatban kiléptek. Tették azt úgy, hogy még tartományi szinten sem akartak közös listát állítani. Az önkormányzatokban meg lehetetlen feltételeket szabtak amiről előre tudták, hogy nem tudjuk teljesíteni. A MRM addig már a Jobbik támogatásával végleg eldöntötte, hogy önállóan indul a választásokon.

Történt 2012. május 17-én, részlet:

Ágoston András árulása

Csak most látszik mekkora árulást hajtott végre Ágoston András és a VMDP a MF cserbenhagyásával. Összeszámolva a négy magyar párt szavazatait helyi szinteken el lehet mondani, hogy most majdnem minden önkormányzatban a magyar képviselet több mandátummal rendelkezne és egyes önkormányzatokban tiszta magyar vezetőséget lehetett volna kialakítani. Az árulás nem idegen Ágostonéktól. Hiszen 2OO8-ban is összekacsintottak a VMSZ-el és kiebrudalták a VMDK-át a M K-ból, Óbecsén ellenzékbe taszítottak minket. A régi népeknél, így a magyaroknál is, van egy hiedelem. Aki saját testvérét elárulja az felbontja ősei szent kötelékét, a törzsi vérszerződést és ezért balsors és átok fogja sújtani. A VMSZ-t már sújtja ez az átok mert idegen népnek fiai felemésztik csontjait. A VMDP is nemsokára erre a sorsa jut.

A következetességről

Olvasom ma Ágoston levelét Pásztornak, majd Pásztor válaszát. Itt zárul a kör. Az árulás bizonyítéka Gusztony András támogatása. Csak egy apróság hiányzik a képből. Kevés lesz a VMSZ és a VMDP szavazata, a DS szavazatai nélkül nem lesz tartományi képviselő Gusztony Andrásból. Közben csodálkozom a két embertársamon. Már azon gondolkodom elmegyek a mészárszékbe és veszek egy-egy sertés gerincet és elpostázom nekik. Az akire én azt mondom, az egész világ előtt, hogy meglopott azzal nem ülök le kávézni, akire kígyót- békát kiabáltam, nem támogatom a második körben. Az aki meg folyamatosan kritikákkal illette a másik párt elnökét ne alázkodjon meg és kérjen segítséget attól akit a Sátán megtestesítőjének (nemzet politikai szempontból) festett le. Majdhogynem felszólítva tagságát tagosodjon át a másik szervezetbe.