Miért emlékezünk 1848-49-re? Azért mert 165 évvel
ezelőtt a magyar embereknek elege lett a zsarnokoskodásból, az elnyomásból, a diszkriminációból
és tettek is ellene!
Ha a 12 pontba foglaltakat a mai kor szellemiségének
megfelelően vizsgálnánk, akkor azt lehet mondani, hogy azok ma is a demokrácia
alappilléreit jelentik. Mert a sajtó szabadsága, a cenzúra eltörlése, a felelősségteljes
kormányzás, az önkormányzás joga, a törvény előtti egyenlőség polgári és
vallási tekintetben, a nemzeti haderő kialakítása, a közös teherviselés, a
szociális igazságosság, a jog uralma, a felelős pénzügyi rendszer, a katonaság
társadalmi felügyelete, a külföldi harcokból való kimaradás és az idegen
haderők kiűzése országunkból, unió nemzettársainkkal, egyenlőség, testvériség, béke,
szabadság és egyetértés, mind olyan értékek, amelyek csak szabad és
demokratikus társadalmakban létezhetnek. Olyan értékek ezek, amelyekért nem
féltek feláldozni legdrágább kincsüket sem: a saját életüket. Nem mérlegeltek
eljött-e az idő, nem a „kislépéses” politizálást és egyéni érdekeiket helyezték
előtérbe, hanem a nemzet egészének
érdekét tartották szem előtt.
Ma már a történelemből tudjuk, hogy magunkra
maradtunk. Nem először, de nem is utoljára hagytak magunkra a nagyhatalmak.
Sőt, bevonásukkal tudták lefegyverezni haderőinket. S jött a megtorlás, majd a
kiegyezés és a gazdasági fejlődés. De, nekünk itt a déli végeken mást is
jelentettek ezek az események, mert bennük rejlik a mostani jelenünk csírája. A
szerb Vajdaság megalakulása és Trianon előkészítése, Trianon utáni térvesztésünk kezdetét indította el,
az elűzések (értelmiségiek, papok,
tisztségviselők, birtokosok stb.), a névelemzések, a betelepítések, az agrár
reformok azaz földrablások , a szavazati jog megvonása és a politikai életből
való kiiktatás, a magyar többségű régióink feldarabolása és a magyar oktatás
lezüllesztése révén. Ugye milyen ismerősek ezek a módszerek? Jól megtanítatták
velünk a leckét! Mert ezt begyakoroltatták velünk 1944-45-ben, majd a délszláv kommunisták saját, külön utas
vajdasági magyar értelmiséget neveltek ki, amely hűen szolgálta őket. Majd ezt
elismételték velünk 199O-től, amikor golyófogónak küldtek jugoszláviai frontokra, menekültekkel
ékesítették falvainkat és városainkat, a háborús nyerészkedőknek lehetővé
tették vagyonunk és szántóink magánosítását, külön-külön körzetekbe osztották a
megmaradt tömb magyarságot, az általunk lakott régió gazdaságát tönkretették,
ezzel is serkentve „önkéntes” elvándorlásunkat.
Közben a kinevelt vajdasági magyar szövetségesek
közvetítettek a célközönségnek. Szétverték az egységes nemzeti autonómiát
követelő politikai szervezetet, beengedték a menekülteket és a milosevityi
rendszer szekerét tolták 2OOO-ig, megszavazták a szégyenletes és megbélyegző
rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt, a szerbiai kirakat
részeként elfogadták a súlytalan nemzeti tanácsokról szóló törvényt és ebben a
politikai klímában, amikor a koszovói szerbeknek területi autonómiát
követelnek, az helyett, hogy felemelnék hangjukat a magyar területi autonómia
mellett ( ahogyan azt a Presevó-völgyi albánok tették saját autonómiájuk
esetében), továbbra is a szerb többségű Vajdasággal bódítják az itteni
magyarságot.
Ilyenkor elgondolkodom, vajon mit tenne Kossuth ebben
a helyzetben? Nemzetárulózna, kislépéses
politikát folytatna, vagy politikai értelemben kardot rántana és csatlakozna,
figyelembe véve a nemzet egészének érdekét, az egyelőre kicsi, de egyre
hangosabb, magyar területi autonómiát követelők táborához? Mert mi lehetne számunkra a déli végeken az
1848-49-es események tanulsága, üzenete? Talán az, hogy a küzdelem és a
kitartás a nemzeti érdekek mellett előbb-utóbb beérik. Példa rá a
magyar-osztrák, magyar- horvát kiegyezés, de a Délvidéken élő szerbek (rácok)
179O-ben elkezdett autonómia küzdelme is.
Vajon vannak-e még közöttünk olyanok, akik lázadni
mernek? Vannak-e még közöttünk aradi vértanuk? Vannak-e még közöttünk Deákok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése