Köszönet, hűség, jövőbe vetett hit. Ünnepi gondolatok a VMDK alapításának 25-ik evfordulója alkalmából

Köszönet, hűség, jövőbe vetett hit

Ünnepi gondolatok a VMDK alapításának 25-ik evfordulója alkalmából

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt vendégek, Tisztelt VMDK-ások, Barátaim!

 Amikor a beszédemet készítettem, magamban kerestem azokat a szavakat, amelyek egyszerűen, tömören kifejeznék  25 éves küzdelmünket.  A bennem felmerült gondolatok érlelése, szavak értékelése után a következőknél állapodtam meg: köszönet, hűség és a jövőbe vetett hit, hiszen a köszönet kijár mindazoknak, akik még 1989-ben önvédelmi reflexként reagáltak az 1987-ben hatalomra jutó új szerbiai vezetőség azon törekvéseire, hogy a koszovói szerbek veszélyeztetettségére és a szerb nemzetnek a jugoszláv födérációban elfoglalt helyezetével kapcsolatos vélt vagy valós sérelmek hangoztatásával megnyerjék számukra a tömegek támogatottságát. Köszönettel tartozunk azoknak, akik előkészítették, majd be is terjesztették a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakítására vonatkozó kérelmet. Köszönettel tartozunk aVMDK előző vezetőnek, de köszönettel tartozunk azoknak is, akik aláírásukkal, szavazatukkal, önzetlen munkájukkal támogatták szervezetünk létrejöttét, indulását, politikai tevékenységét  és fejlődését. Tetteikkel nem csak a vajdasági magyarság önszerveződését segítették, hanem  egy impulzust adtak  más Kárpát-medencei magyar közösségek számára saját politikai szervezetük létrehozására. A VMDK  autonómia koncepcióját  más magyar közösségek szívesen forgatták, tartalmáról elismerően beszéltek.   Köszönetünk kijár továbbá mindazoknak is, akik  a VMDK-val együtt küzdöttek a katoanai behívók és az erőszakos betelepítések  ellen. Köszönet azoknak is, akik azokban az időkben orvossággal, élelmiszerrel, ruházattal, anyagiakkal támogatták a vajdasági magyarságot. Köszönet, köszönet, köszönet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 Úgy gondolom, hogy mindenki előtt többé vagy kevésbé ismeretes azoknak az eseményeknek a láncolata, amely az akkor még egyetlen vajdasági magyar párt szakadásához vezetett. Személy szerint itt és most ezzel nem szeretnék  foglalkozni. Három okból kifolyólag. Az első az, hogy a mai díszülésünk nem a múlt elemzéséről, hanem  a 25 éves folyamatos működésünkről szól. A második ok az, hogy a VMDK történetének ezen szakaszát független és pártatlan kutatóknak kellene kivizsgálnia és megírnia. A harmadik ok  pedig az, hogy  életkoromból kifolyólag  később csatlakoztam a VMDK-hoz, így nem tudnék hitelesen beszélni az akkor történtekről. Meggyőződésem azonban, hogy érdemes volna ezeket a kérdéseket tisztázni, mert a vajdasági magyarság a mai napig válaszokat vár, és bizonyos módon traumaként éli meg a VMDK által megtestesített egységes érdekvédelmi szervezet szétdarabolását, majd az abból eredő, a mai napig is mesterségesen fenntartott  politikai széttagoltságot. 

Ha a gondolatainkban végigmegyünk az évek során, akkor talán teljesen érthető  miért válsztottam a hűséget mint azt a fogalmat, amely annyira jellemző a VMDK-ra. Igaz, egyre kevesebben, de még mindig vannak közöttünk olyanok akik a kezdetektől a VMDK útját járják. Minden nehézség, megpróbáltatás ellenére hűségesek maradtak ahhoz a párthoz, amely azzal büszkélkedhet, hogy  a  Szerbiában működő pártok jegyzékében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége  mellett  továbbra is alapítási időpontként  1990. március 31. van feltüntetve.  Hűségünk az eredeti célkitűzésinkre is vonatkozik, hiszen sosem tértünk el az 1992. április 25-én,  Magyarkanizsán elfogadott hármas autonómia-tervezettől, amelyben külön jelentőséggel bír a magyar területi autonómia intézménye. Erről a VMDK akkor sem fog lemondani, ha vörös posztónak számít a szerb politikai elit szemében.  Pontosan ez a fajta hűség az, ami a mai napig is megkülönböztet bennünket más vajdasági magyar pártoktól, mert ők erről a követelésről nyilvánosan lemondtak, pedig az autonómia szorgalmazása még most is időszerű!  Még csak MOST időszerű! Állításom igazolására engedjenek meg nekem egy rövid idézetet: "A tervezet szerint a Carrington-féle különleges jogállás, amely a horvátországi krajináknak járna, meg kell hogy illesse egyebek között a magyar többségű községeket is Szerbiában. Erre vonatkozóan a javaslat részletezi a különleges státusú községek önkormányzati jogát, amely tartalmazza például a saját rendőrség és bíróság működtetését, az önálló terület- és gazdaságfejlesztést. A különleges jogállású magyar községek a javaslat szerint társulhatnak, és létrehozzák a Magyar Autonóm Körzetet. Ez az egyszeru többségű magyar községeket ölelné fel: Kanizsát, Zentát, Adát, Csókát, Becsét, Szabadkát, Topolyát és Kishegyest. A csatlakozásról a helyhatósági választások után létrejövő új képviselő-testületek döntenének, vitás esetekben pedig a polgárok referendum útján. A körzet hatásköre kiterjedne a vallás- és közoktatásügyre, gazdasági és szociális ügyekre, a hírközlésre, a bíróságokra és rendőrségre, az önkormányzat pénzügyeire és a helyi közigazgatási ügyekre. A Körzetnek címere lenne és piros-fehér-zöld zászlója. Szabadkán székelne, az elnök irányítaná a Körzet Képviselő-testülete és a Területi Tanács segítségével. Természetesen ezek megválasztása is általános, közvetlen és titkos választással történne. Más népcsoportok tagjai teljes egyenjogúságot élveznének a Körzet területén. A határ menti települések csatlakozhatnak a Körzethez, illetve ki is válhatnak belőle."

Akik figyelemmel kísérik  a volt Jugoszlávia térségének rendezését, azok a felolvasott sorokban felismerik azoknak a követeléseknek a lényegét, amit a mostani Szerb állam követel a Koszovón élő szerbeknek. Az áthallás a két követelés között talán nem is annyira véletlen, hiszen dr. Páll Sándor még 2007-ben megküldte tervezetünket az akkori  elnöknek,  Dr. Vojislav Koštunicának. Akkor is , és mai is, mi azt mondjuk: amit a sajátjaiknak követelnek, azt adják meg nekünk is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, a VMDK-nak mindig is volt jövőképe. Tudtuk, mit akarunk és tudtuk, mit kell tennünk. Míg mások lapítottak, és az utolsó pillanatban pártoltak el Milosevićtől, addig a VMDK az elsők között csatlakozott Zoran Đinđić  ellenzéki tömörüléséhez, amely a későbbi DOS magját képezte. A NATO légicsapások közepette részt vettünk az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács alapításában. Folyamatosan a demokratikus változások támogatói voltunk. Azóta elmúlt tizenöt év, és azt kell mondanom, hogy a demokratikus változások nem úgy zajlottak le, ahogyan azt a vajdasági magyarság remélte. Igaz, nem háborúzunk és nem kell vízum az EU-ba, de a vajdasági magyarság helyzete továbbra is nyílt és megoldatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt tizenöt évben egyes vajdasági magyar pártoknak volt köztársasági kormány alelnökük, tartományi, gazdasági, magánosítási, oktatási, kisebbségügyi és ki tudja még milyen titkáruk. Ennek ellenére a kérdéses időszakban a vajdasági magyarság  kimaradt a magánosítási folyamatokból, a kisbirtokok szétzilálásával és a termőföld szerb újgazdagok és háborús nyerészkedők kezére való atjátszásával, tovább csökkentette a vajdasági magyarság gazdasági erejét, ami felgyorsította a falvak üresedését, hagyományos szálláshelyeink önkéntes feladását. Beruházások akkor, de most sem érkeznek a magyarok lakta régióba. Ezt a szakirodalom gazdasági etnikai tisztogatásnak nevezi.

Ha valaki most ébredne fel a kilencvenes években elkezdett álmából, az azt gondolná, semmi sem változott. Most is azok irányítják az országot, akik olyan sok szenvedést okoztak. Igaz, átestek a szerecsenmosdatáson,  demokrata zubbonyt vettek fel,  a módszereik azonban a régiek. Napról napra beigazolódik az amit  a legelején mondtunk: nincsen meg a kapacitásuk, tudásuk a szükséges átalakítások végrehajtására, és ezt lehet mondani a  mostani vajdasági magyar kormányzati szerepvállalásra is.  A   fokozódó szegénység, elvándorlás, médiasötétség, az oktatás és  egészségügy hanyatlása, az ország további eladósítása,  a magyar és a vajdasági autonómia csökkentése, a délvidéki magyarság nyílt és megoldatlan ügyei egyaránt megkövetelik e tényállás  felvetését. Mert megszavazták a bérek és nyugdíjak csökkentését,  szavaztak a közszférában dolgozók (tanárok, egészségügyi munkások, közigazgatási dolgozók) bérének csökkentésére és a közelgő elbocsátásuk előkészítésére. Támogatták a  munkások gátlástalan kizsákmányolását  és elbocsátását biztosító munkaügyi törvényt.  Támogatták a nyugdíjaztatási  korhatár további növelését, a mezőgazdasági támogatások csökkentek, a vajdasági termőföldeket  arab, és más külföldi állampolgárok kezére játszották,  belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe. Csúrog- Zsablya- Mozsor magyarjai továbbra is csak egyéni kérelemre indíthatják el a rehabilitációs folyamatot, de anyagi kárpótlást már nem kérhetnek a határidő lejárta miatt,  a szerb államfő a mai napig nem kért bocsánatot az 1944/45-ben történt délvidéki vérengzésekért.  Megszavazták a köztársasági költségvetést a Vajdaságnak járó 7% nélkül. A magyar  autonómia ügyét nem képviselték a szerbiai szkupstinában.  Az autonómiától pedig olyan messze vagyunk,  mint Makó Jeruzsálemtől. Mostanára már mindenki látja, hogy a király meztelen. Az MNT nem autonómia, hanem kirakat szerepet tölt be Szerbia EU csatlakozási folyamatában.  Költségvetésének 80% -át a magyarországi adófizetők pénze tölti fel, míg Szerbia csak 20%-al  járul hozzá  identitásunk megőrzéséhez, holott mi, vajdasági magyarok vagyunk Szerbia legjobb adófizető polgárai. Formája tisztázatlan, mert a nemzeti tanácsok formális-jogi tekintetben sem  állami intézmények, sem közigazgatási szervek, sem polgári egyesületek, ennek ellenére közmegbízatást látnak el, és a költségvetési eszközök felhasználói. Ezzel kapcsolatban felmerül a nemzeti tanácsok aktivitásinak megtervezésére és végrehajtására vonatkozó kérdés, hiszen az állami költségvetésből származó eszközöket rendszertelenül és késéssel utalják ki.

 Közösségünkben eluralkodott  a zsarnokság és  a teljes cenzúra. Ma már takarító munkához sem  juthat az ember, ha nem tagja egy bizonyos pártnak. Mindez közvetett úton hozzájárul ahhoz a lelki és anyagi állapothoz, ami a magyar szavazókat távol tartja a közügyektől, és sok esetben távozásra készteti. Azt gondolom, hogy a Vajdaság hagyományos jelképei körüli botrány után  világosan látható, ki milyen érdekeltséget képvisel. Ezért közösségünkben megérett az  idő a belső változásokra, amelyre már a közeledő tartományi  és önkormányzati választások  kiváló alkalmat adnak. Jelen helyzetben, értékelvén a vajdasági magyar politikai színteret, talán egyedül a VMDK-nak van meg  az a politikai ereje, szervezettsége, tapasztalata, hogy maga köré gyűjtse mindazokat az egyéneket, civil szervezeteket, polgári egyesületeket, politikai pártokat,  akiknek elegük van az önsorvasztásból, és abból az élősködésből és zsarnokságból, amely eluralkodott közösségünkben, mert vissza kell állítanunk az egyensúlyt közösségünk életében. Küzdenünk kell azért, hogy a munkából élők bérüket maradéktalanul megkapják, családjaik számára tisztességes    megélhetést tudjanak biztosítani.  A közbeszédbe vissza kell hoznunk az autonómia ügyét.  Szerbia EU csatlakozási folyamatában követelnünk kell jogaink biztosítását, a valós vagyon-visszaszármaztatást, az ország decentralizálását, regionalizálását, a települési önkormányzatok bevezetését, hogy mindenki a saját településén dönthesse el, mire szeretné költeni adódinárjait.

Köszönöm figyelmüket. Hajrá Magyarok! Hajrá VMDK!  

Óbecse, 2015. március 27.