2013. március 11., hétfő

HOGYAN KERÜLTÜNK A VAJDASÁGBA? – ELSŐ RÉSZ



Ahhoz, hogy megértsük miért akarják egyesek beszüntetni a Vajdaság önkormányzatiságát (autonómiáját), mások miért kezdeményezik önkormányzatiságának bővítését, és azt is, hogy nekünk magyaroknak mit is hozott, jelentett a Vajdaság autonómiája, milyen a jelenlegi helyzetünk, viszonyulásunk a tartomány státusához, vissza kell kanyarodnunk és konzultálnunk kell a történelmet. Kezdjük azzal, hogy a mai Vajdaság területét, mi magyarok mindig is Dél-Magyarországnak, Alföldnek, Tisza mentének neveztünk. A mai, olyan divatosan használt Délvidék kifejezés nem egészen pontos. Hiszen a Délvidék kifejezés történelmi szempontból magába foglalja a mai Bácskát, Bánátot, Szerémséget, Baranyai háromszöget, Muraközt, Murán inneni területet- összesen 21 ezer négyzet kilométert. Az érem másik oldalát is bemutatnám. A Vajdaság nem magyar kifejezés. Tudjuk, melyek azok a népek akiknél vajdák uralkodtak. Ezért írásomban a Vajdaság kifejezést földrajzi egységként fogom használni és szűken a mai Vajdaság területét értem alatta.
A Vajdaság történelmi alakulása és a szerb-magyar viszonyok
A mai Vajdaság területén lévő szerb-magyar viszonyokról a török balkáni terjeszkedésének pillanatától beszélhetünk, azaz a 14. század közepétől/végétől. Ugyanis, akkor vette kezdetét a szerbek betelepedése. Ez fokozódott a 15.-17. század folyamán amikor a török előrenyomulása miatt egyre több szerb telepedik meg Magyarországon ami a 17-18. század folyamán éles szerb-magyar konfliktusokkal volt terhes. Ennek oka, hogy I. Lipót az 1691-ben a Csernovics Arzén ipeki pátriárkával beköltözött szerbeket (szöktek a törökök elől) mint politikai nemzetet fogadta be és kollektív kiváltságokat juttatott nekik. Ez a kollektív kiváltság lesz majd az ideköltözött szerbség nemzetiségi mozgalmuk alapja. Ráadásul, mivel 1694-ben a Duna-Tisza közét- Bács, Bodrog, Csanád és Arad vármegyékben jelölik ki számukra állandó lakhelyül, a területi különállásuk is biztosítva lett. 17o2-ben I. Lipót a szerbekből létrehozott egy-egy határőrvidéket a Szávánál, az Al-Dunánál, a Tiszánál és a Marosnál. A későbbiekben ezeket a szerbeket használta a Rákóczi szabadságharc leverésére. A szerbeknek adott kiváltságokat az egymást követő Habsburg uralkodók I. József és III. Károly is megerősítette. A Határőrvidéken élő szerbeket kivonták a vármegyék hatásköre alól ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy Magyarországon a magyaroknak nem volt beleszólása a szerbek ügyeibe, legfeljebb panaszleveleket írhattak Bécsbe. A magyar országgyűlés nem ismerte el ezeket a kiváltságokat, a szerbet csak mint vallást és nem mint nemzetiséget ismerte el. A Török Birodalom visszaszorulását követően Mária Terézia sorban szüntette meg a Határőrvidékeket és vonta meg a szerbektől a kiváltságokat. Ennek ellenére nem csökkent a magyar- szerb szembenállás, és ezzel a súlyos örökséggel lépett be a magyar és a szerb nép a nacionalizmus korszakába. Ilyen történelmi előzmények után nem kell csodálkozni, hogy a szerb nacionalizmuson belül nagyon erős volt az etnikai regionális vonulat. Az 179O-ben Temesváron összeülő szerb egyházi zsinaton a résztvevők már a Magyarországon belüli „önálló szerb terület” létrehozását követelték.[1]
A szerb Vajdaság mint politikai követelés
1848-ban igen éles szerb-magyar ellentét bontakozott ki Dél-Magyarországon. 1848. május 15-én a karlócai szerb kongresszus követelte egy úgynevezett autonóm Vajdaság létrehozását, mely Bácskából, a Temesközből, a Szerémségből és Baranyából állt volna. A kongresszus emellett szoros együttműködést látott elő a Vajdaság, Horvátország és Dalmácia között. Az autonóm Vajdaság létrehozására irányuló szerb követelést egy küldöttség a császár elé terjesztette. Ez nagy ellenszenvet váltott ki a magyar politikai elitből, bár Csernovics Péter magyar kormánybiztos még megpróbált tárgyalni a karlócai nemzeti mozgalom vezetőivel, de nem járt sikerrel és ez komoly fegyveres összecsapásokhoz vezetett a magyar kormány csapatai és a szerb felkelők között 1848-49-ben. Tudjuk hogyan fejeződött az 1848/49-es szabadságharc ezért ezt nem ecsetelném tovább. Az amit fontos megemlíteni az az 1849. március 18-án meghozott olmützi alkotmány, amely a szerbeknek kilátásba helyezte az autonóm Vajdaság létrehozását. Ez 1849. november 19. meg is történt, de ez a Vajdaság nem az volt amit a szerbek akartak. Az osztrák uralkodó ház nem csatolta hozzá az ún. Katonai Határőrvidéket, nem lett közvetlenül határos Szerbiával, a központot nem a szerb nemzetiségi mozgalom központjába Karlócára (Sremski Karlovci) tették, hanem a német többségű Temesvárra. A fontosabb vezetői beosztásokba nem szerbeket hanem cseh és osztrák hivatalnokokat helyeztek. Ebben a felállásban a szerbek létszáma nem érte el a 3O%-ot. A szerb autonóm Vajdaság kb. 1O évig működött, és a Bach-rendszer felszámolásával 186O. december 27-én Bécs megszünteti és a területét ismét Magyarországhoz csatolja. 1861-ben újabb kongresszusra kerül sor Karlócán, ahol ismét követelték az önálló beligazgatással rendelkező szerb vajdaság megteremtését, amit az akkori magyar politikai elit elutasított. 1868-ban a magyar kormány nemzetiségi törvényt fogad el, amely korlátozott nyelvhasználatot engedélyezett a magyarországi nemzetiségeknek ( a horvátokat kivéve). A szerbek visszahúzódtak a pravoszláv egyház autonómiája mögé és a rendszeresen összeülő zsinatokon folyamatosan hangoztatták a szerb Vajdaság autonómiára irányuló követeléseiket. Ez 1912-ig tartott, amikor a magyar államhatalom felfüggesztette a szerb egyházi autonómiát
A hátország megjelenése
Miután Szerbia 1815-ben a Török Birodalmon belül autonómiát vívott ki magának-ezt 183O-33-ban kvázi önállósággá változtatta, végül 1878-ban ténylegesen is önállóvá vált-egyre inkább úgy viselkedett mint egy anyaország. A szerb nacionalizmus a kulturális szakaszból átlépett a politikai/ territoriális szakaszába és legfontosabb céljává a középkori szerb állam által ellenőrzött területek újraegyesítése, azaz egy nagy-szerb állam létrehozása volt. Ezt az elképzelést először Ilija Garasanin belügyminiszter 1844-ben keletkezett Nacertanie-ban öltött konkrét formát, mely nem csupán a Török Birodalom által  uralt délszláv területekre, hanem a Habsburg Birodalom részét képező területekre- Szerémség, Kelet-Szlavónia, Bácska, Bánát-is igényt formált(később ezt „melegítette” fel Vojislav Seselj a SRS elnöke). Egy 1845-ben Belgrádban megjelent térkép Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát, Dalmáciát, Horvát-Szlavónországot, a katonai határőrvidéket és a Bánátot a nagyszerb állam alkotórészeiként tüntette fel.
A nagy-szerb megoldás mellett, egyre erősébb lett a jugoszlavizmus gondolata-minden délszláv törzs egy országban. 1867-ben Garasanin miniszterelnökként megállapodást kötött Strossmayer-rel a horvát Nemzeti Párt elnökével a délszláv törzs egyesítéséről egy szövetségi államban. Szerbia 1878-as berlini kongresszus után, majd az 19O3-as szerb királyi dinasztia váltás után egyre komolyabb nézeteltérésekbe keveredett az Osztrák-Magyar Monarchiával a nagyszerb, illetve jugoszláv eszme megvalósítása, azaz a Monarchia délszláv területeinek elszakításának előkészületei miatt.  19O3-ban a miniszterelnöki széket elfoglaló Nikola Pasic ( a Szerb Radikális Párt vezére) szerint a „szerb területek” egy államban történő egyesítése az ország fő politikai célja. Ezt követték 1914-ben Gavrilo Princip lövései és az I. világháború, majd a trianoni döntés.

 
A folytatás következik…

A Folytatásban: A Vajdaság helyzete a trianoni döntés után, különös tekintettel az itt maradt magyarok sorsára, gazdasági és politikai helyzetükre, a Vajdaság a II. világháború alatt és azt követően


[1] A történelmi tények forrása a Dr. Gulyás László: „ Két régió- Felvidék és Vajdaság- sorsa az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig” című könyvében található

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése