A JÓTEVŐIMNEK ÉS A SUTTOGÓKNAK

A  JÓTEVŐIMNEK ÉS A SUTTOGÓKNAK

1.      KKT elnökként azért nem írtam alá a szerződést az MNT és az Önkormányzat között mert a törvény szerinti alapítói jogok mellett az alapító tőke 5O % átvitelét is kérték. Erre nincsen törvényes lehetőség. Kértem vegyék ki ezt a tételt a szerződésből és aláírom, de süket fülekre találtam.

2.      Igen, szerb nyelv és irodalmat fejeztem a kisebbségek számára. Szerb-magyar csoportot.

3.       Elődöm betöltötte a 65. évét. Kérte a felmentését nyugdíjba vonulása miatt. Felmentették. Kineveztek. Törvényesen.

4.      Nincsen koalíciós szerződésünk. 2OO8-2O12 között a MK és a DS-nek koalíciós szerződése volt. Elődöm a MK alkotó, nem VMDK részének javaslatára lett kinevezve.

5.      Minden KKT döntést politikai alkunak lehet minősíteni, hiszen politikai pártok, csoportok alkotják. Üléseiken politikai döntéseket hoznak. Ezen az alapon lett elfogadva a Nemzeti Tanácsokról szóló törvény, alakult az MNT, elnökét és tanácsosait is ezen az alapon választották meg.

6.      A kultúrával foglalkozó intézményekre nem a közvállalatokról szóló törvény vonatkozik.


Végezetűl,  jótevőimnek és a suttogóknak egy idézetet szánok Bayer Zsolt „Holt lelkek” c. cikkéből: „Ugye rögtön jön, hogy az ember mindenfélét visszakiabáljon ezeknek. De nem szabad ilyesmivel emészteni önmagunkat. A legjobb, ha csak annyit vetünk oda, amit Leónidasz vetett oda a perzsákat hátába vezető áruló Ephialtesnek: Te ott, Ephialtes, élj örökké! Igen, ez elég.”

Gondolatok március 15-e kapcsán

Miért emlékezünk 1848-49-re? Azért mert 165 évvel ezelőtt a magyar embereknek elege lett a zsarnokoskodásból, az elnyomásból, a diszkriminációból és tettek is ellene!

Ha a 12 pontba foglaltakat a mai kor szellemiségének megfelelően vizsgálnánk, akkor azt lehet mondani, hogy azok ma is a demokrácia alappilléreit jelentik. Mert a sajtó szabadsága, a cenzúra eltörlése, a felelősségteljes kormányzás, az önkormányzás joga, a törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben, a nemzeti haderő kialakítása, a közös teherviselés, a szociális igazságosság, a jog uralma, a felelős pénzügyi rendszer, a katonaság társadalmi felügyelete, a külföldi harcokból való kimaradás és az idegen haderők kiűzése országunkból, unió nemzettársainkkal, egyenlőség, testvériség, béke, szabadság és egyetértés, mind olyan értékek, amelyek csak szabad és demokratikus társadalmakban létezhetnek. Olyan értékek ezek, amelyekért nem féltek feláldozni legdrágább kincsüket sem: a saját életüket. Nem mérlegeltek eljött-e az idő, nem a „kislépéses” politizálást és egyéni érdekeiket helyezték előtérbe, hanem  a nemzet egészének érdekét  tartották szem előtt.

Ma már a történelemből tudjuk, hogy magunkra maradtunk. Nem először, de nem is utoljára hagytak magunkra a nagyhatalmak. Sőt, bevonásukkal tudták lefegyverezni haderőinket. S jött a megtorlás, majd a kiegyezés és a gazdasági fejlődés. De, nekünk itt a déli végeken mást is jelentettek ezek az események, mert bennük rejlik a mostani jelenünk csírája. A szerb Vajdaság megalakulása és Trianon előkészítése, Trianon  utáni térvesztésünk kezdetét indította el, az  elűzések (értelmiségiek, papok, tisztségviselők, birtokosok stb.), a névelemzések, a betelepítések, az agrár reformok azaz földrablások , a szavazati jog megvonása és a politikai életből való kiiktatás, a magyar többségű régióink feldarabolása és a magyar oktatás lezüllesztése révén. Ugye milyen ismerősek ezek a módszerek? Jól megtanítatták velünk a leckét! Mert ezt begyakoroltatták velünk 1944-45-ben, majd a  délszláv kommunisták saját, külön utas vajdasági magyar értelmiséget neveltek ki, amely hűen szolgálta őket. Majd ezt elismételték velünk 199O-től, amikor golyófogónak küldtek  jugoszláviai frontokra, menekültekkel ékesítették falvainkat és városainkat, a háborús nyerészkedőknek lehetővé tették vagyonunk és szántóink magánosítását, külön-külön körzetekbe osztották a megmaradt tömb magyarságot, az általunk lakott régió gazdaságát tönkretették, ezzel is serkentve „önkéntes” elvándorlásunkat.

Közben a kinevelt vajdasági magyar szövetségesek közvetítettek a célközönségnek. Szétverték az egységes nemzeti autonómiát követelő politikai szervezetet, beengedték a menekülteket és a milosevityi rendszer szekerét tolták 2OOO-ig, megszavazták a szégyenletes és megbélyegző rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt, a szerbiai kirakat részeként elfogadták a súlytalan nemzeti tanácsokról szóló törvényt és ebben a politikai klímában, amikor a koszovói szerbeknek területi autonómiát követelnek, az helyett, hogy felemelnék hangjukat a magyar területi autonómia mellett ( ahogyan azt a Presevó-völgyi albánok tették saját autonómiájuk esetében), továbbra is a szerb többségű Vajdasággal bódítják az itteni magyarságot.

Ilyenkor elgondolkodom, vajon mit tenne Kossuth ebben a helyzetben? Nemzetárulózna,  kislépéses politikát folytatna, vagy politikai értelemben kardot rántana és csatlakozna, figyelembe véve a nemzet egészének érdekét, az egyelőre kicsi, de egyre hangosabb, magyar területi autonómiát követelők táborához?  Mert mi lehetne számunkra a déli végeken az 1848-49-es események tanulsága, üzenete? Talán az, hogy a küzdelem és a kitartás a nemzeti érdekek mellett előbb-utóbb beérik. Példa rá a magyar-osztrák, magyar- horvát kiegyezés, de a Délvidéken élő szerbek (rácok) 179O-ben elkezdett autonómia küzdelme is.  

Vajon vannak-e még közöttünk olyanok, akik lázadni mernek? Vannak-e még közöttünk aradi vértanuk? Vannak-e még közöttünk Deákok?

HOGYAN KERÜLTÜNK A VAJDASÁGBA? – ELSŐ RÉSZ

Ahhoz, hogy megértsük miért akarják egyesek beszüntetni a Vajdaság önkormányzatiságát (autonómiáját), mások miért kezdeményezik önkormányzatiságának bővítését, és azt is, hogy nekünk magyaroknak mit is hozott, jelentett a Vajdaság autonómiája, milyen a jelenlegi helyzetünk, viszonyulásunk a tartomány státusához, vissza kell kanyarodnunk és konzultálnunk kell a történelmet. Kezdjük azzal, hogy a mai Vajdaság területét, mi magyarok mindig is Dél-Magyarországnak, Alföldnek, Tisza mentének neveztünk. A mai, olyan divatosan használt Délvidék kifejezés nem egészen pontos. Hiszen a Délvidék kifejezés történelmi szempontból magába foglalja a mai Bácskát, Bánátot, Szerémséget, Baranyai háromszöget, Muraközt, Murán inneni területet- összesen 21 ezer négyzet kilométert. Az érem másik oldalát is bemutatnám. A Vajdaság nem magyar kifejezés. Tudjuk, melyek azok a népek akiknél vajdák uralkodtak. Ezért írásomban a Vajdaság kifejezést földrajzi egységként fogom használni és szűken a mai Vajdaság területét értem alatta.

A Vajdaság történelmi alakulása és a szerb-magyar viszonyok

A mai Vajdaság területén lévő szerb-magyar viszonyokról a török balkáni terjeszkedésének pillanatától beszélhetünk, azaz a 14. század közepétől/végétől. Ugyanis, akkor vette kezdetét a szerbek betelepedése. Ez fokozódott a 15.-17. század folyamán amikor a török előrenyomulása miatt egyre több szerb telepedik meg Magyarországon ami a 17-18. század folyamán éles szerb-magyar konfliktusokkal volt terhes. Ennek oka, hogy I. Lipót az 1691-ben a Csernovics Arzén ipeki pátriárkával beköltözött szerbeket (szöktek a törökök elől) mint politikai nemzetet fogadta be és kollektív kiváltságokat juttatott nekik. Ez a kollektív kiváltság lesz majd az ideköltözött szerbség nemzetiségi mozgalmuk alapja. Ráadásul, mivel 1694-ben a Duna-Tisza közét- Bács, Bodrog, Csanád és Arad vármegyékben jelölik ki számukra állandó lakhelyül, a területi különállásuk is biztosítva lett. 17o2-ben I. Lipót a szerbekből létrehozott egy-egy határőrvidéket a Szávánál, az Al-Dunánál, a Tiszánál és a Marosnál. A későbbiekben ezeket a szerbeket használta a Rákóczi szabadságharc leverésére. A szerbeknek adott kiváltságokat az egymást követő Habsburg uralkodók I. József és III. Károly is megerősítette. A Határőrvidéken élő szerbeket kivonták a vármegyék hatásköre alól ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy Magyarországon a magyaroknak nem volt beleszólása a szerbek ügyeibe, legfeljebb panaszleveleket írhattak Bécsbe. A magyar országgyűlés nem ismerte el ezeket a kiváltságokat, a szerbet csak mint vallást és nem mint nemzetiséget ismerte el. A Török Birodalom visszaszorulását követően Mária Terézia sorban szüntette meg a Határőrvidékeket és vonta meg a szerbektől a kiváltságokat. Ennek ellenére nem csökkent a magyar- szerb szembenállás, és ezzel a súlyos örökséggel lépett be a magyar és a szerb nép a nacionalizmus korszakába. Ilyen történelmi előzmények után nem kell csodálkozni, hogy a szerb nacionalizmuson belül nagyon erős volt az etnikai regionális vonulat. Az 179O-ben Temesváron összeülő szerb egyházi zsinaton a résztvevők már a Magyarországon belüli „önálló szerb terület” létrehozását követelték.[1]

A szerb Vajdaság mint politikai követelés

1848-ban igen éles szerb-magyar ellentét bontakozott ki Dél-Magyarországon. 1848. május 15-én a karlócai szerb kongresszus követelte egy úgynevezett autonóm Vajdaság létrehozását, mely Bácskából, a Temesközből, a Szerémségből és Baranyából állt volna. A kongresszus emellett szoros együttműködést látott elő a Vajdaság, Horvátország és Dalmácia között. Az autonóm Vajdaság létrehozására irányuló szerb követelést egy küldöttség a császár elé terjesztette. Ez nagy ellenszenvet váltott ki a magyar politikai elitből, bár Csernovics Péter magyar kormánybiztos még megpróbált tárgyalni a karlócai nemzeti mozgalom vezetőivel, de nem járt sikerrel és ez komoly fegyveres összecsapásokhoz vezetett a magyar kormány csapatai és a szerb felkelők között 1848-49-ben. Tudjuk hogyan fejeződött az 1848/49-es szabadságharc ezért ezt nem ecsetelném tovább. Az amit fontos megemlíteni az az 1849. március 18-án meghozott olmützi alkotmány, amely a szerbeknek kilátásba helyezte az autonóm Vajdaság létrehozását. Ez 1849. november 19. meg is történt, de ez a Vajdaság nem az volt amit a szerbek akartak. Az osztrák uralkodó ház nem csatolta hozzá az ún. Katonai Határőrvidéket, nem lett közvetlenül határos Szerbiával, a központot nem a szerb nemzetiségi mozgalom központjába Karlócára (Sremski Karlovci) tették, hanem a német többségű Temesvárra. A fontosabb vezetői beosztásokba nem szerbeket hanem cseh és osztrák hivatalnokokat helyeztek. Ebben a felállásban a szerbek létszáma nem érte el a 3O%-ot. A szerb autonóm Vajdaság kb. 1O évig működött, és a Bach-rendszer felszámolásával 186O. december 27-én Bécs megszünteti és a területét ismét Magyarországhoz csatolja. 1861-ben újabb kongresszusra kerül sor Karlócán, ahol ismét követelték az önálló beligazgatással rendelkező szerb vajdaság megteremtését, amit az akkori magyar politikai elit elutasított. 1868-ban a magyar kormány nemzetiségi törvényt fogad el, amely korlátozott nyelvhasználatot engedélyezett a magyarországi nemzetiségeknek ( a horvátokat kivéve). A szerbek visszahúzódtak a pravoszláv egyház autonómiája mögé és a rendszeresen összeülő zsinatokon folyamatosan hangoztatták a szerb Vajdaság autonómiára irányuló követeléseiket. Ez 1912-ig tartott, amikor a magyar államhatalom felfüggesztette a szerb egyházi autonómiát

A hátország megjelenése

Miután Szerbia 1815-ben a Török Birodalmon belül autonómiát vívott ki magának-ezt 183O-33-ban kvázi önállósággá változtatta, végül 1878-ban ténylegesen is önállóvá vált-egyre inkább úgy viselkedett mint egy anyaország. A szerb nacionalizmus a kulturális szakaszból átlépett a politikai/ territoriális szakaszába és legfontosabb céljává a középkori szerb állam által ellenőrzött területek újraegyesítése, azaz egy nagy-szerb állam létrehozása volt. Ezt az elképzelést először Ilija Garasanin belügyminiszter 1844-ben keletkezett Nacertanie-ban öltött konkrét formát, mely nem csupán a Török Birodalom által  uralt délszláv területekre, hanem a Habsburg Birodalom részét képező területekre- Szerémség, Kelet-Szlavónia, Bácska, Bánát-is igényt formált(később ezt „melegítette” fel Vojislav Seselj a SRS elnöke). Egy 1845-ben Belgrádban megjelent térkép Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát, Dalmáciát, Horvát-Szlavónországot, a katonai határőrvidéket és a Bánátot a nagyszerb állam alkotórészeiként tüntette fel.

A nagy-szerb megoldás mellett, egyre erősébb lett a jugoszlavizmus gondolata-minden délszláv törzs egy országban. 1867-ben Garasanin miniszterelnökként megállapodást kötött Strossmayer-rel a horvát Nemzeti Párt elnökével a délszláv törzs egyesítéséről egy szövetségi államban. Szerbia 1878-as berlini kongresszus után, majd az 19O3-as szerb királyi dinasztia váltás után egyre komolyabb nézeteltérésekbe keveredett az Osztrák-Magyar Monarchiával a nagyszerb, illetve jugoszláv eszme megvalósítása, azaz a Monarchia délszláv területeinek elszakításának előkészületei miatt.  19O3-ban a miniszterelnöki széket elfoglaló Nikola Pasic ( a Szerb Radikális Párt vezére) szerint a „szerb területek” egy államban történő egyesítése az ország fő politikai célja. Ezt követték 1914-ben Gavrilo Princip lövései és az I. világháború, majd a trianoni döntés.

 

A folytatás következik…

A Folytatásban: A Vajdaság helyzete a trianoni döntés után, különös tekintettel az itt maradt magyarok sorsára, gazdasági és politikai helyzetükre, a Vajdaság a II. világháború alatt és azt követően

---

[1] A történelmi tények forrása a Dr. Gulyás László: „ Két régió- Felvidék és Vajdaság- sorsa az Osztrák-Magyar Monarchiától napjainkig” című könyvében található

A KAKUKK TOJÁS

Az elmúlt hetekben, hónapokban, komoly társadalmi vita alakult ki a VAT helyzetéről. Egyesek a VAT megszüntetését követelik, mások köztársasági státust követelnek a Vajdaságnak. Majd vannak olyanok is akik magukat a magyar közösség képviselőinek definiálják, de nem a délvidéki magyar területi autonómiáért küzdenek, hanem kakukk tojásként a VAT autonómiájával bódítják  a délvidéki magyarokat és a budapesti politikumot. Véleményem szerint, most amikor a koszovói kérdés rendezése a végső stádiumába ért, ezzel hatalmas károkat okoznak a délvidéki magyarságnak. Ezért úgy döntöttem, az elkövetkezőkben többet foglalkozok evvel a témával és rámutatok arra milyen téves útra  terelnek minket. 

Kezdetnek, közzé teszem az újvidéki szerb nyelvű Dnevnik nevezetű napilapnak adott interjúm magyar nyelvű fordítását. Jellemző, hogy a délvidéki magyar sajtó elhallgatta megjelenését.      Az interjú 2013 január 21-én jelent meg. Eredetiben itt olvasható. A fordítást a VMDK sajtószolgálata végezte.

INTERJÚ CSONKA ÁRONNAL:  Három szintű autonómiát  kérnek a magyarok

A magyarok Szerbiában itt kívánnak maradni a szülőföldjükön és a boldogságot  az életben  nem  máshol akarják keresni. Ezért elvárják, hogy az államot, amellyel szemben jóhiszeműek és méltányosak, tegye lehetővé, hogy újból teljes mértékben úgy éljék meg mint a sajátjukat. Számukra, ez az utóbbi már  több évre visszamenőleg kérdéses, elsősorban gazdasági okok miatt. A munkanélküliség  a Vajdaság azon részein ahol a magyarok többséget képeznek nagyobb mint  a  VAT egészében, ami jelenleg eléri a dicstelen 27 %-os átlagot.

Semmi más, mint az, hogy ez a helyzet változzon, volt az az indíték  a magyar nemzeti közösség politikai képviselői számára, hogy  megfogalmazzák a vajdasági magyarok  nemzeti autonómia igényét területi elv alapján. Igaz, az elképzelés nem számít újnak, hiszen még 1995-től  jelen van a  szerbiai politikai szintéren, de  Belgrád  hivatalos álláspontja a koszovói szerbek helyzetének megoldására ismét aktuálissá tette a témát. Ez alkalommal, éppen a belgrádi hatalom politikai konszenzusára alapozva, nagyobb esélyt látnak a megvalósítására. Valóban van rá esély?

- Ahogyan a szerbiai hatalom nagy jelentőséget tulajdonít a koszovói szerbek területi autonómiára tett javaslatára, és fontosnak tartja az ott élő szerbek megmaradása szempontjából,  ugyan olyan súlyt tulajdonítunk mi is a magyar területi autonómiára tett javaslatunknak a  magyarok megmaradása szempontjából  a Vajdaságban és Szerbiában. Pontosan ez az az indíték, a megmaradás biztosítása és a szerbiai polgárok jólétének javítása, az a pont ahol azt a lehetőséget látom, hogy a mi javaslatunkat is  figyelembe vegyék, valamint a későbbiekben végre is hajtsák - mondja Csonka Áron, a  Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke.

Csonka a beszélgetés folyamán kiegyensúlyozott, higgadt és  racionális  személy hatását kelti, és akár hogyan is hangzik, az ő számára ez a politikai realitás, hogy a   magyar területi autonómia indítványának megvalósításáról a Vajdaság északi részén párbeszédre kerüljön sor a Szerb Köztársaság képviselőivel.   

     

- Ha arról kérdeznek várok-e valamilyen reakciót a javaslatunkra, igen, várom, hogy erről a javaslatról párbeszédet kezdjünk el, és hogy a mi  javaslatunkat  kellő komolysággal vegyék  figyelembe  – határozott Csonka -  Minden  ami szükséges , az a jó szándék, azután az ügyet a jogászokra kell bízni. A jelenlegi szerbiai Alkotmány lehetővé teszi azt  amiért mi is síkra szállunk, hiszen autonómiákról és a helyi önkormányzatok társulási  jogáról beszél, tehát, erről  az oldalról sincs akadálya annak, hogy ez a javaslat megvalósuljon. 

Csonka erről a javaslatról a múlt hónapban beszélt  a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának autonómia albizottsága előtt, amely a külhoni magyarok  kisebbségben élő  közösségek autonómiájával foglalkozik. Valójában, tételesen ismertette azokat a követeléseket, amelyeket múlt év szeptemberében fogalmazott  meg  négy vajdasági magyar párt, valamennyi  civil szervezet és magánszemély, akik szerepelnek a dokumentum aláírói között is.

- A beszámoló célja az volt, hogy  más szemszögből  mutassa be a magyarok helyzetét, annak javítását és fejlődését a  Vajdaságban, ami viszonylag új volt  az albizottság tagjainak. Elsősorban azért, mert már megszoktak egy egyoldalú tájékoztatást  a Vajdasági Magyar Szövetség részéről és azon médiáktól, amelyeket a Magyar Nemzeti Tanács tart az ellenőrzése alatt – állítja a VMDK vezetője.

A budapesti összejövetelen  részt vett a Magyar Remény Mozgalom elnöke, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és a Magyar Polgári Szövetség elnöke . A  Vajdasági Magyar Szövetségnek nem volt hivatalos képviselője, de  a párt érdekeit bizonyos értelemben  Korhecz Tamás a  szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnöke képviselte.

- Azt gondolom, hogy Korhecz Tamás fellépése sajátos meglepetés volt, mivel, tudtommal, első alkalommal mondta ki magyarországi politikusok előtt, hogy az  eddigi  „autonómia” koncepció, amelyet a nemzeti tanácsokról szóló törvény jelenített meg, a gyakorlatban nem hozta meg a várt eredményeket.  Ismertette  a legutóbbi népszámlálási adatokat mi szerint megközelítőleg 40000-el  kevesebb magyar van Szerbiában az előző népszámláshoz képest.  Korhecz elismerte, hogy valami nem működött jól az előbbi időszakban és kifejtette véleményét miszerint a területi autonómia volna az a hosszú távú megoldás ami szavatolná  a magyar közösség  megmaradását  Szerbiában - mondta Csonka.

 Csonka számára ez nem jelent változást a VMSZ politikájában. A magyar területi autonómia elképzelés kereteit ismertetve,  emlékeztet arra, hogy a 2008-as választásokon szerepelő Magyar Koalíció  létrehozása előtt, a  három magyar párt megfogalmazta a három szintű autonómia koncepciót. Nem bírja említés nélkül hagyni, hogy a VMSZ a választások után  nem csak a koalíciós partnereit felejtette el, hanem a közös választási programot is.

Ebben a közös programban domináns helyet foglalt el a Vajdaságban élő magyarok számára elfogadható háromlépcsős autonómia követelés: az első fokozatot  képezné  a területi autonómia, amely a tartomány északi részén,  ahol a magyarok képezik a lakósság többségét, nyolc község egyesülésével alakulna. Adva lenne  annak a lehetősége is, hogy  népszavazás útján más önkormányzatok is társuljanak. Ezt követően, azok a települések ahol  a magyarok vannak többségben, azon helyi önkormányzatok speciális státussal rendelkeznének, míg a harmadik szintet a személyi elvű autonómia képezné, melynek megtestesítője  a nemzeti tanács.  Természetesen  nem olyan formában és tartalommal ahogyan azt előírja a 2009-es törvény- aláhúzza a beszélgetőtársam.

Kérem, hogy magyarázza meg, hogy a községek egyesülése hogyan járulna hozzá az ott élő magyarok helyzetének javulásához, hogyan élesztené fel a gazdaságot, hogyan  csökkentené  a munkanélküliséget, hogyan akadályozná meg  a külföldre,  vagy a nagyobb városokba való távozást. . .

- Jogunk lenne arra, hogy mi szabályozzuk a régiónkat érintő fontos kérdéseket  – válaszolja- A Szabadkai Regionális Gazdasági Kamara adatai szerint ebből a régióból, amely az általunk elképzelt régiónak jó részét lefedi, a 2011-es évben  1,5 milliárd dollár árú kivitel volt. Ebből a községek csak morzsányit kapnak  vissza a helyi önkormányzatoknak való átutalások alkalmával. Azonban, mint régió fellépnénk annak érdekében, hogy ezen összegek nagyobb része a régióban maradjon. Ez segítene nekünk abban, hogy javítsunk a lakosság életkörülményein, elsősorban, hogy hatással legyünk a nem létező infrastruktúra problémájának megoldására. Ennek a körzetnek nincsen megfelelő vasúthálózata, az itt haladó autópálya csak részlegesen érinti régiónkat, itt hajtották végre a legsikertelenebb privatizációkat Szerbiában, a munkanélküliség nagyobb a vajdasági  átlagnál, amely eléri a 27 százalékot. Nem is kell csodálkozni azon, hogy az emberek állandóan elvándorolnak, hol nagyobb városokba, hol külföldre. 

- Vajdaság autonómiája, vagyis ami maradt belőle, nem elegendő  ezen problémák megoldására- mondja a beszélgetőtársam- A vajdasági autonómiának nincsenek mechanizmusai a nemzeti közösségeket érintő problémák megoldására, olyan mértékben, amely az nekik szükséges – emeli ki Csonka.

 Zavarja a mantraként használt multikulturalizmus kifejezés, mert, állítása szerint, az csak  papíron létezik. A gyakorlatban, mondja, egész más a helyzet: - Tessék csak kipróbálni! Kérjen csak kétnyelvű anyakönyvi kivonatot (szerbül és az adott nemzeti közösség nyelvén) , vagy próbáljon saját anyanyelvén fordulni az állami szervekhez. Egyebekről nem is beszélve.                                                                                                                                          

A végén, rámutat arra, hogy a szerb államba vetett bizalom a magyarok körében drasztikusan csökkent a 90-es évek folyamán, amikor tisztogatásokat hajtottak végre a vállalatokban, a rendőrségen, a bíróságokon, majd a tömeges mozgósításokat követően, amikor a magyarokat kivezényelték a volt Jugoszlávia minden lehető frontjára.

- Ez a bizalom részben visszatért, de továbbra is messze van a kívánatostól, hiszen a magyarok számára nincsen biztosítva a részarányos képviselet az állami szervekben, a gyakorlatban az anyanyelv használatának joga el van hanyagolva és ez a nemzettársaimnál olyan érzés vált ki mintha Szerbia nem édesanyaként bánik velünk, hanem mostohagyerekként kezel.  Mi, az indítványunkon keresztül, melyet igazoltnak tekintünk a magyarok megmaradása szempontjából, egy demokratikus párbeszédet szeretnénk elkezdeni a szerbiai hatalommal, és azt szeretnénk elérni,  hogy a magyarok teljes mértékben éljék meg Szerbiát mint saját államukat, mert Szerbia a mi államunk is   - állítja Csonka.

Kolundžija Denis