2014. december 18., csütörtök

Levél az MNT elnökéhez - médiumok magánosítása

Magyar Nemzeti Tanács
Ago Mamužić u.11/II
24000 Szabadka
Hajnal Jenő elnök úr részére
Kelt: 2014.12.17.


Tisztelt elnök úr!

Annak ellenére, hogy Ön a sajtón keresztül már nyilvánosan is elhatárolódott a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének esetleges megkeresésétől és felkérésétől az ügyben, hogy az  MNT elnökeként kezdeményezze egy olyan tanácskozás megtartását, ahol minden érdekelt féllel egyetemben ki lehetne vizsgálni, milyen jogi lehetőségek vannak a magánosításban lévő, kisebbségi nyelveken is tájékoztató helyi, illetve regionális jellegű médiumok megmentésére, kötelességemnek érzem e levél megírását.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nem tartja megbízhatónak a médiumokról szóló törvénycsomagban szerepelő garanciákat, mert azok, ahogyan azt a szerbiai valóság már be is bizonyította, egyrészt nem tartják vissza a kisebbségi médiumok magánósítási folyamatától a tisztességtelen szándékú résztvevőket, másrészt nem tartalmaznak megfelelő garanciákat a műsorrács hosszú távú fenntartására. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy ez a Szabadkai Rádió, de a topolyai, törökbecsei, zombori,  nagybecskereki stb. kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumok kisebbségi műsorainak megszűnéséhez vezethet.

Mivel a szerbiai alkotmánybíróság döntése miatt a nemzeti tanácsok már nem tudják kezdeményezni az alapítói jogok átvételét, véleményünk szerint az egyik lehetséges megoldás e probléma orvoslására az volna, ha az ebben érdekelt szubjektumok és nemzeti tanácsok, mint jogi személyek, megjelennének a magánosítási folyamatban, majd a későbbiekben, megfelelő részesedési arányban, hozzájárulnának a médiumok működtetéséhez.
Továbbá, azt gondoljuk, hogy az MNT, mint a Szerbiában élő legnépesebb nemzeti közösségét tömörítő szervezete kellene, hogy kezdeményezze  ezen egyeztetések lebonyolítását. Ebben Ön fontos szerepet tölthet be, hiszen az MNT-t a mindenkori elnöke képviseli.
A fentiek értelmében kérem Önt, hogy mégis gondolja meg magát és karolja fel  kezdeményezésünket.
Megtisztelő válaszára várva,
 Csonka Áron
a VMDK elnöke 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése