2015. június 23., kedd

Az MNT és a kisebbségi akcióterv esete


Mint ismeretes négy vajdasági/délvidéki magyar párt, számos civil szervezet, pártonkívüli egyén egyeztetésének „termékeként” létrejött egy javaslat a kisebbségi akcióterv tartalmára. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének MNT képviselője a javaslatot be is terjesztette a MNT hetedik rendes ülésén. Ugyanis, az MNT elnöke úgy képviselte a testület álláspontját a szerbiai állami szervek előtt, hogy a háta mögött nem volt (és most sincs) testületi felhatalmazás, ami alapszabály ellenes. Azonban ettől még nagyobb baj az, hogy azt sem tudja milyen tartalommal kellene feltölteni azt kisebbségi akciótervet, amely hosszútávon meghatározhatja közösségünk sorsát. Természetesen, a MNT-ben regnáló többség elutasította a javaslat megvitatását, ráadásul úgy, hogy még a napirendre sem akarta felvenni. Így támogatásukat adták a további alapszabály ellenes működésnek és egyben megkárosították azt a közösséget, amelynek a képviseletére esküdtek fel.
Sajnálattal állapítom meg, hogy a 2015. június 22-i belgrádi tanácskozáson az MNT elnöke olyan javaslatot terjesztett elő a szerbiai illetékesnek amit az MNT tagjai nem is láttak, értelemszerűen az MNT testületei nem vitatták meg, és nem foglaltak róla állást. Tartalmáról csak egy semmitmondó mondatot tudtunk meg: az oktatási törvények összehangolását, a kétnyelvű oktatás visszautasítását, ami „a Magyar Nemzeti Tanácsokról szóló törvény egy olyan, a szaktörvények felett álló, alkotmányból eredő, kisebbségi dolgokat szavatoló biztosító törvényként tudjon működni, amely mint a most tapasztalható összehangolatlanságot ki tudná küszöbölni.” nyakatekert mondatszerkezettel ért véget. Gyanítom ezt a dokumentumot számon fogjuk kérni az elnök úrtól.

Ada, 2015. június 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése