Köszönet, hűség, jövőbe vetett hit
Ünnepi gondolatok a VMDK alapításának 25-ik
evfordulója alkalmából
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt vendégek, Tisztelt
VMDK-ások, Barátaim!
Amikor a
beszédemet készítettem, magamban kerestem azokat a szavakat, amelyek
egyszerűen, tömören kifejeznék 25 éves
küzdelmünket. A bennem felmerült
gondolatok érlelése, szavak értékelése után a következőknél állapodtam meg:
köszönet, hűség és a jövőbe vetett hit, hiszen a köszönet kijár mindazoknak,
akik még 1989-ben önvédelmi reflexként reagáltak az 1987-ben hatalomra jutó új
szerbiai vezetőség azon törekvéseire, hogy a koszovói szerbek
veszélyeztetettségére és a szerb nemzetnek a jugoszláv födérációban elfoglalt
helyezetével kapcsolatos vélt vagy valós sérelmek hangoztatásával megnyerjék
számukra a tömegek támogatottságát. Köszönettel tartozunk azoknak, akik előkészítették,
majd be is terjesztették a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének
megalakítására vonatkozó kérelmet. Köszönettel tartozunk aVMDK előző vezetőnek,
de köszönettel tartozunk azoknak is, akik aláírásukkal, szavazatukkal, önzetlen
munkájukkal támogatták szervezetünk létrejöttét, indulását, politikai
tevékenységét és fejlődését. Tetteikkel nem
csak a vajdasági magyarság önszerveződését segítették, hanem egy impulzust adtak más Kárpát-medencei magyar közösségek számára
saját politikai szervezetük létrehozására. A VMDK autonómia koncepcióját más magyar közösségek szívesen forgatták,
tartalmáról elismerően beszéltek. Köszönetünk kijár továbbá mindazoknak is, akik
a VMDK-val együtt küzdöttek a katoanai
behívók és az erőszakos betelepítések ellen. Köszönet azoknak is, akik azokban az
időkben orvossággal, élelmiszerrel, ruházattal, anyagiakkal támogatták a
vajdasági magyarságot. Köszönet, köszönet, köszönet!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Úgy gondolom, hogy
mindenki előtt többé vagy kevésbé ismeretes azoknak az eseményeknek a
láncolata, amely az akkor még egyetlen vajdasági magyar párt szakadásához
vezetett. Személy szerint itt és most ezzel nem szeretnék foglalkozni. Három okból kifolyólag. Az első
az, hogy a mai díszülésünk nem a múlt elemzéséről, hanem a 25 éves folyamatos működésünkről szól. A
második ok az, hogy a VMDK történetének ezen szakaszát független és pártatlan
kutatóknak kellene kivizsgálnia és megírnia. A harmadik ok pedig az, hogy
életkoromból kifolyólag később
csatlakoztam a VMDK-hoz, így nem tudnék hitelesen beszélni az akkor
történtekről. Meggyőződésem azonban, hogy érdemes volna ezeket a kérdéseket
tisztázni, mert a vajdasági magyarság a mai napig válaszokat vár, és bizonyos
módon traumaként éli meg a VMDK által megtestesített egységes érdekvédelmi
szervezet szétdarabolását, majd az abból eredő, a mai napig is mesterségesen fenntartott
politikai széttagoltságot.
Ha a gondolatainkban végigmegyünk az évek során, akkor talán
teljesen érthető miért válsztottam a
hűséget mint azt a fogalmat, amely annyira jellemző a VMDK-ra. Igaz, egyre
kevesebben, de még mindig vannak közöttünk olyanok akik a kezdetektől a VMDK
útját járják. Minden nehézség, megpróbáltatás ellenére hűségesek maradtak ahhoz
a párthoz, amely azzal büszkélkedhet, hogy a Szerbiában működő pártok jegyzékében
a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége
mellett továbbra is alapítási
időpontként 1990. március 31. van
feltüntetve. Hűségünk az eredeti
célkitűzésinkre is vonatkozik, hiszen sosem
tértünk el az 1992. április 25-én, Magyarkanizsán
elfogadott hármas autonómia-tervezettől, amelyben külön jelentőséggel bír a
magyar területi autonómia intézménye. Erről a VMDK
akkor sem fog lemondani, ha vörös posztónak számít a szerb politikai elit
szemében. Pontosan ez a fajta hűség az, ami a
mai napig is megkülönböztet bennünket más vajdasági magyar pártoktól, mert ők
erről a követelésről nyilvánosan lemondtak, pedig az autonómia szorgalmazása
még most is időszerű! Még csak MOST
időszerű! Állításom igazolására engedjenek meg nekem egy rövid idézetet: "A
tervezet szerint a Carrington-féle különleges jogállás, amely a horvátországi
krajináknak járna, meg kell hogy illesse egyebek között a magyar többségű
községeket is Szerbiában. Erre vonatkozóan a javaslat részletezi a különleges
státusú községek önkormányzati jogát, amely tartalmazza például a saját rendőrség
és bíróság működtetését, az önálló terület- és gazdaságfejlesztést. A
különleges jogállású magyar községek a javaslat szerint társulhatnak, és
létrehozzák a Magyar Autonóm Körzetet. Ez az egyszeru többségű magyar
községeket ölelné fel: Kanizsát, Zentát, Adát, Csókát, Becsét, Szabadkát,
Topolyát és Kishegyest. A csatlakozásról a helyhatósági választások után
létrejövő új képviselő-testületek döntenének, vitás esetekben pedig a polgárok
referendum útján. A körzet hatásköre kiterjedne a vallás- és közoktatásügyre,
gazdasági és szociális ügyekre, a hírközlésre, a bíróságokra és rendőrségre, az
önkormányzat pénzügyeire és a helyi közigazgatási ügyekre. A Körzetnek címere
lenne és piros-fehér-zöld zászlója. Szabadkán székelne, az elnök irányítaná a
Körzet Képviselő-testülete és a Területi Tanács segítségével. Természetesen
ezek megválasztása is általános, közvetlen és titkos választással történne. Más
népcsoportok tagjai teljes egyenjogúságot élveznének a Körzet területén. A
határ menti települések csatlakozhatnak a Körzethez, illetve ki is válhatnak
belőle."
Akik figyelemmel kísérik a volt Jugoszlávia térségének rendezését, azok
a felolvasott sorokban felismerik azoknak a követeléseknek a lényegét, amit a
mostani Szerb állam követel a Koszovón élő szerbeknek. Az áthallás a két
követelés között talán nem is annyira véletlen, hiszen dr. Páll Sándor még
2007-ben megküldte tervezetünket az akkori
elnöknek, Dr. Vojislav Koštunicának. Akkor is , és mai is, mi azt mondjuk: amit a sajátjaiknak
követelnek, azt adják meg nekünk is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, a VMDK-nak mindig
is volt jövőképe. Tudtuk, mit akarunk és tudtuk, mit kell tennünk. Míg mások
lapítottak, és az utolsó pillanatban pártoltak el Milosevićtől, addig a VMDK az
elsők között csatlakozott Zoran Đinđić
ellenzéki tömörüléséhez, amely a későbbi DOS magját képezte. A NATO
légicsapások közepette részt vettünk az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács alapításában.
Folyamatosan a demokratikus változások támogatói voltunk. Azóta elmúlt tizenöt
év, és azt kell mondanom, hogy a demokratikus változások nem úgy zajlottak le,
ahogyan azt a vajdasági magyarság remélte. Igaz, nem háborúzunk és nem kell
vízum az EU-ba, de a vajdasági magyarság helyzete továbbra is nyílt és
megoldatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt tizenöt évben egyes vajdasági
magyar pártoknak volt köztársasági kormány alelnökük, tartományi, gazdasági,
magánosítási, oktatási, kisebbségügyi és ki tudja még milyen titkáruk. Ennek
ellenére a kérdéses időszakban a vajdasági magyarság kimaradt a magánosítási folyamatokból, a
kisbirtokok szétzilálásával és a termőföld szerb újgazdagok és háborús nyerészkedők kezére való atjátszásával, tovább csökkentette a
vajdasági magyarság gazdasági erejét, ami felgyorsította a falvak üresedését,
hagyományos szálláshelyeink önkéntes feladását. Beruházások
akkor, de most sem érkeznek a magyarok lakta régióba. Ezt a szakirodalom
gazdasági etnikai tisztogatásnak nevezi.
Ha valaki most ébredne fel a kilencvenes években
elkezdett álmából, az azt gondolná, semmi sem változott. Most is azok irányítják az országot, akik olyan sok szenvedést
okoztak. Igaz, átestek a szerecsenmosdatáson,
demokrata zubbonyt vettek fel, a
módszereik azonban a régiek. Napról napra beigazolódik az amit a legelején mondtunk: nincsen meg a
kapacitásuk, tudásuk a szükséges átalakítások végrehajtására, és ezt lehet
mondani a mostani vajdasági magyar
kormányzati szerepvállalásra is. A fokozódó szegénység, elvándorlás,
médiasötétség, az oktatás és egészségügy
hanyatlása, az ország további eladósítása, a magyar és a vajdasági
autonómia csökkentése, a délvidéki magyarság nyílt és megoldatlan ügyei
egyaránt megkövetelik e tényállás felvetését. Mert megszavazták a bérek és
nyugdíjak csökkentését, szavaztak a
közszférában dolgozók (tanárok, egészségügyi munkások, közigazgatási dolgozók)
bérének csökkentésére és a közelgő elbocsátásuk előkészítésére. Támogatták
a munkások gátlástalan kizsákmányolását és elbocsátását biztosító
munkaügyi törvényt. Támogatták a nyugdíjaztatási korhatár
további növelését, a mezőgazdasági támogatások csökkentek, a vajdasági
termőföldeket arab, és más külföldi állampolgárok kezére játszották, belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a
kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe. Csúrog- Zsablya- Mozsor magyarjai
továbbra is csak egyéni kérelemre indíthatják el a rehabilitációs folyamatot,
de anyagi kárpótlást már nem kérhetnek a határidő lejárta miatt, a szerb
államfő a mai napig nem kért bocsánatot az 1944/45-ben történt délvidéki
vérengzésekért. Megszavazták a köztársasági költségvetést a Vajdaságnak
járó 7% nélkül. A magyar autonómia ügyét nem képviselték a szerbiai
szkupstinában. Az autonómiától pedig olyan messze
vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől.
Mostanára már mindenki látja, hogy a király meztelen. Az MNT nem autonómia,
hanem kirakat szerepet tölt be Szerbia EU csatlakozási folyamatában. Költségvetésének 80% -át a magyarországi
adófizetők pénze tölti fel, míg Szerbia csak 20%-al járul hozzá
identitásunk megőrzéséhez, holott mi, vajdasági magyarok vagyunk
Szerbia legjobb adófizető polgárai. Formája tisztázatlan, mert a nemzeti tanácsok formális-jogi tekintetben sem állami intézmények, sem közigazgatási szervek,
sem polgári egyesületek, ennek ellenére közmegbízatást látnak el, és a
költségvetési eszközök felhasználói. Ezzel kapcsolatban felmerül a nemzeti
tanácsok aktivitásinak megtervezésére és végrehajtására vonatkozó kérdés,
hiszen az állami költségvetésből származó eszközöket rendszertelenül és
késéssel utalják ki.
Közösségünkben eluralkodott a zsarnokság és a teljes cenzúra. Ma már takarító munkához sem
juthat az ember, ha nem tagja egy
bizonyos pártnak. Mindez közvetett úton hozzájárul ahhoz a lelki és anyagi
állapothoz, ami a magyar szavazókat távol tartja a közügyektől, és sok esetben távozásra
készteti. Azt gondolom, hogy a Vajdaság hagyományos jelképei körüli botrány után világosan látható, ki milyen érdekeltséget
képvisel. Ezért közösségünkben megérett az idő a belső változásokra, amelyre már a
közeledő tartományi és önkormányzati
választások kiváló alkalmat adnak. Jelen
helyzetben, értékelvén a vajdasági magyar politikai színteret, talán egyedül a
VMDK-nak van meg az a politikai ereje,
szervezettsége, tapasztalata, hogy maga köré gyűjtse mindazokat az egyéneket,
civil szervezeteket, polgári egyesületeket, politikai pártokat, akiknek elegük van az önsorvasztásból, és abból
az élősködésből és zsarnokságból, amely eluralkodott közösségünkben, mert vissza
kell állítanunk az egyensúlyt közösségünk életében. Küzdenünk kell azért, hogy
a munkából élők bérüket maradéktalanul megkapják, családjaik számára
tisztességes megélhetést tudjanak
biztosítani. A közbeszédbe vissza kell
hoznunk az autonómia ügyét. Szerbia EU
csatlakozási folyamatában követelnünk kell jogaink biztosítását, a valós
vagyon-visszaszármaztatást, az ország decentralizálását, regionalizálását, a
települési önkormányzatok bevezetését, hogy mindenki a saját településén
dönthesse el, mire szeretné költeni adódinárjait.
Köszönöm figyelmüket. Hajrá Magyarok! Hajrá VMDK!
Óbecse, 2015. március 27.