A kormány saját magát kérdezi?

Rövid jegyzet az elmúlt hét
eseményeiről.

Az elmúlt hét legtöbbet emlegetett témái a közszféra leépítését szabályozó törvény, és a szerbiai szkupstinában elhangzott kérdés az illegális bevándorlók kapcsán.

Az első esetben nyilvánvaló "spinnelésnek" voltunk a szem (fül) tanúi, míg a másik esetben  a szerbiai honatyák felhördülését figyelhettük meg egy jogos kérdés felvetésére.

Mindkét esetben a kormány részét alkotó kisebbségi kormánypárt "tudathasadásos" viselkedést mutatott.  

"Javaslatainkat elfogadtattuk a kormánnyal" mondja a kisebbségi kormánypárt frakcióvezetője (nem szó szerinti idézet). Azzal a kormánnyal amelynek a szerves részét képezik?

Nem abszurdum ez? Ha a kormány tagjai vagyunk, akkor nincs mit elfogadtatni. Természetes állapot, hogy a koalíciós partnerek beépítik  javaslatunkat a törvénybe. Vagy csak arról van szó, hogy a kamerák előtt egy átlátszó politikai színjátékot kellett eljátszani a népszerűségi index növelésére? Netán tényleg ennyire súlytalanok a hatalmi a koalícióban? Mert az elhangzott mondatnak lehet ilyen olvasata is.

Majd a kérdés (nem szó szerinti idézet): " Ki fogja megtéríteni a migránsok által okozott károkat? Mit tesz a szerb kormány az illegális bevándorlók ügyében?"

A kérdés jogos. Csupán érdekesnek tartom, hogy a kormány részét képező alakulat, kihasználván a kamerák jelenlétét, saját magának (azaz a kormánynak) teszi fel ezt a kérdést? Nem átlátszó ez egy kicsit? Vagy minden áron tetszelegni kell a szavazók előtt?

Először a szerb hatóságokkal megegyezünk a menekülteket befogadó központ kialakításában(pénzt ígérvén a községi vezetőknek), majd az előre borítékolható nehézségek kicsúcsosodása után (amiről Budapesten nem beszélünk) feltesszük a kérdést? Olyat amire már tudjuk a választ? A szerb közvéleményt meg azzal nyugtatjuk, hogy a kerítés jót fog hozni nekik is, hiszen akkor majd a migránsok más útvonalat fognak választani.....

A délvidéki magyarokkal meg mi lesz? Nincsen elég bajunk a falvainkba telepített koszovói romákkal, hanem még a bevándorlókat is ide helyezik?

Mert a dolgok jelen állása szerint, nagyon reálisnak tartom annak az esélyét, hogy (a kerítés felépítése, illetve a várható kitoloncolások után) a határhoz közeli magyar településeken egyfajta "csalagúti hangulat" fog kialakulni.      

Leépítések a közszférában, spinnelés a részarányos foglalkoztatással

A kisebbségi kormánypárt arra készül, hogy megszavazza a közszféra tömeges leépítéséről szóló törvényt, ami egyben számos magyar családot is érint. A cselekedetükkel járó felelősséget pedig a részarányos foglalkoztatás kérdésének „spinnelésével”¹szeretnék palástolni

Eddig már több esetben rámutattunk a felemás megoldások „hasznosságáról”. Rehabilitáció, vagyon-visszaszármaztatás, nemzeti tanácsokról szóló törvény etc. mind ebbe a kategóriába sorolható. Van egy törvényes keret, amelyre lehet hivatkozni, azonban igazi, hosszú távú, teljes körű és érdemleges megoldást nem tesz lehetővé. Arra viszont tökéletes, hogy a mindenkori szerb politikum tisztázza magát Brüsszel előtt.

De miért is írjuk ezt? Azért mert a napokban ismét szemtanúi vagyunk egy ilyen „megoldás” elfogadásának. Történetesen, a szerbiai szkupstina minap tárgyalta annak a törvénynek a javaslatát, amellyel szabályoznák a közigazgatásban/ közszférában dolgozók létszámát. A törvényt eredetileg azért hozzák meg, hogy elvégezhessék az IMF által kért elbocsájtásokat.

A kisebbségi kormánypárt képviselői módosító indítványokat adtak be a törvény tervezetére, amit a szerb kormány támogatott.

A javaslatadók máris dicshimnuszokat zengenek saját munkájukról. Szerintük „megvalósult a délvidéki magyarság 25 éves követelése a részarányos foglalkoztatás terén”, ilyen senkinek sincs a Kárpát-medencében etc. Szokásos propagandisztikus szöveg.

De nézzük csak meg mi is van/ volt eddig ezen a téren:

• A kisebbségek részarányos foglalkoztatása a közigazgatásban, rendőrségben és az igazságszolgáltatási szervekben szavatolva van Horvátországban (gyakorlatban nem igazán működik).
• Tehát nem igaz az az állítás, hogy „ilyen senkinek sincsen a Kárpát-medencében”.
• Szerbia alkotmánya lehetőségként tartalmazza a „gondot kell viselni a kisebbségek részarányos képviseletéről az állami szervekben” mondatot.
• A 2009-ben elfogadott törvényes rendelkezések szerint ( a helyi és köztársasági közigazgatásban dolgozók maximális létszámát szabályozó törvények) 1000 lakosra 4 foglalkoztatott lehetett a közigazgatásban, azaz a létszámot 0,1% lehet korrigálni azokban a községekben ahol hivatalos használatban vannak kisebbségi nyelvek.
• Mindez eddig a gyakorlatban nem igazán működött. Az előirányozott számokat nem tartották be. A foglalkoztatás politikai alapon ment, és a részarányos foglalkoztatásra nem fordítottak kellő figyelmet. Még azokban a községekben, illetve tartományi szervekben sem, ahol a kisebbségi kormánypárt volt/ van hatalmon kb.20-25 éve.

A jelenlegi javaslat szerint:

• A közszférában dolgozó tisztségviselők és alkalmazottak számát szabályozó törvény javaslata a 0,1% százalékot 0,3%-ra növeli, ami első olvasatra jól hangzik és élőrélepésnek tűnik. Azonban, ez a növelés egy kiszélesített közalkalmazotti bázist takar. Tehát, azt lehet mondani, hogy ha a számokat/arányokat nézzük, akkor nem történt előrelépés.
• 2016 szeptemberétől nyilvántartásba fogják venni-többek között- a közalkalmazottak nemzeti hovatartozását ( önkéntes alapon), kisebbségi nyelvek ismeretét, valamint azt, hogy milyen nyelven fejezte tanulmányait. A kisebbségi kormánypárt szerint ennek az adatbázisnak a létrehozása, valamint az alkotmány és a törvény által előlátott lehetőségek a nemzetiségi arányok figyelembe vételét fogja szavatolni, ami majd hozzájárul a részarányos foglalkoztatás növeléséhez.
• Abban az esetben ha egy munkahely betöltésénél (elbocsájtások esetében is) két jelöltnek egyforma pontszáma van, az „részesül előnyben” akinek kisebbségi nyelvismerete van.

Mit is jelent ez?

• Ez valójában azt jelenti, hogy a mostani leépítések, amelyek nagy valószínűséggel már 2015. szeptember elsejétől beindulnak, nem kerülik el a közszférában dolgozó magyarokat. Ugyanúgy elbocsájthatják őket mint bárki mást.
• A leépítések az amúgy is alacsony százalékban foglalkoztatott magyar közalkalmazottak és tisztségviselők számbéli csökkenéséhez vezethet.
• A törvény tervezete nem lát elő semmilyen garanciát a részarányosság elve alapján szavatolt kisebbségi helyek kötelező feltöltésére, illetve nem lát elő büntető rendelkezéseket arra az esetre ha a munkahelyek betöltésénél nem tartják be az „előnyjog” alkalmazását.
• Tisztázatlan kérdésnek számít a hivatalos használatban lévő (kisebbségi) nyelv/ nyelvek ismeretének igazolása.

Tehát a kisebbségi kormánypárt arra készül, hogy megszavazza a közszféra tömeges leépítéséről szóló törvényt, ami egyben számos magyar családot is érint. A cselekedetükkel járó felelősséget pedig a részarányos foglalkoztatás kérdésének „spinnelésével”²szeretnék palástolni, amit a haladókkal kötött koalíciós szerződés betartásával/ megvalósulásával fűszereznek. Hátha így ízletesebb lesz a falat és könnyebben lenyeljük.

1(Vagyis az a kommunikációs technika, ahogy kitervelt narratívákat, üzeneteket próbálnak észrevétlenül célba juttatni, hogy azok elkezdjenek széles körben véleménnyé válni – a szerk.)

2(Vagyis az a kommunikációs technika, ahogy kitervelt narratívákat, üzeneteket próbálnak észrevétlenül célba juttatni, hogy azok elkezdjenek széles körben véleménnyé válni – a szerk.)

A váltás szükségszerűsége

Pezseg a vita délvidéki magyar közéletünkben. Persze nem az agyoncenzúrázott MNT alapítású lakájmédiában, hanem az online média és a közösségi hálón. A mutyilistások jól tudják, hogy a szavazóbázis (mostanára az itthon maradt nyugdíjasok-tiszta milosevityi idők! Sic!) elsődlegesen a nyomtatott sajtóból tájékozódik. Megszokásból meghallgatják/ megnézik az újvidéki rádió/ tévé magyar nyelvű híradásait és ennyi. Az igaz, hogy ők (ÚRTV) nincsenek az ementések markában, de „átszervezés” alatt vannak és féltik munkahelyüket. Ezért gyakori az öncenzúra. Az internet világa főleg a fiataloké. Azok meg csak pislognak. Nyílnak a szemek, de az helyett, hogy felvegyék a lantot és játszanak jövőjük érdekében, inkább távol maradnak vagy az utazótáskát csapják vállukra. Esetleg hozzászólásban kifejtik véleményüket, a „jól megmondtam” kategóriára korlátozva cselekvésüket. Tudják jól ezt a mutyilistások is. Ezért engedik el fülük mellett a virtuális dorgálásokat. A fiatalok úgysem mennek el szavazni!

Pedig a gőz kiengedése után fel kell kelni a fotelból és igazi cselekvést kell alkalmazni. Meg kell fogni a ceruzát és a szavazófülke magányában azokat kell keretezni akik visszaállíthatják közösségünk egyensúlyát. Mert a szavazatainkkal „kicsikből” lesznek a „nagyok”. Megvonásával pedig a „nagyok” lesznek „kicsik”. És akkor, ha akarják, ha nem, rákényszerülnek a párbeszédre. Le kell ülniük a másik féllel, figyelembe kell venniük a délvidéki magyarok akaratát. Ez a demokrácia útja. Egyensúlyt fenntartó pólusok.

De ne legyenek hiú ábrándjaink. A mutyilistásokat már nem lehet reformálni. Ahogyan azokat sem akik eddig hozzájárultak közösségünk elbalkanizálódásához, és most kilépvén köreikből látszat demokráciát festegetnek. Ehhez már túl késői fázisban vannak. A belső és külső rothadás messziről bűzlik. És ettől a rothadástól beteg közösségünk. Mint egy test, amely kívülről erős szervezet benyomását kelti, de valójában a belső szervek 70% felmondta a szolgálatot. Közösségi testünk egészségéhez egy új összefogás szükségeltetik!

És ezt csak mi, VMDK-sok tudjuk biztosítani.

Az MNT és a kisebbségi akcióterv esete

Mint ismeretes négy vajdasági/délvidéki magyar párt, számos civil szervezet, pártonkívüli egyén egyeztetésének „termékeként” létrejött egy javaslat a kisebbségi akcióterv tartalmára. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének MNT képviselője a javaslatot be is terjesztette a MNT hetedik rendes ülésén. Ugyanis, az MNT elnöke úgy képviselte a testület álláspontját a szerbiai állami szervek előtt, hogy a háta mögött nem volt (és most sincs) testületi felhatalmazás, ami alapszabály ellenes. Azonban ettől még nagyobb baj az, hogy azt sem tudja milyen tartalommal kellene feltölteni azt kisebbségi akciótervet, amely hosszútávon meghatározhatja közösségünk sorsát. Természetesen, a MNT-ben regnáló többség elutasította a javaslat megvitatását, ráadásul úgy, hogy még a napirendre sem akarta felvenni. Így támogatásukat adták a további alapszabály ellenes működésnek és egyben megkárosították azt a közösséget, amelynek a képviseletére esküdtek fel.

Sajnálattal állapítom meg, hogy a 2015. június 22-i belgrádi tanácskozáson az MNT elnöke olyan javaslatot terjesztett elő a szerbiai illetékesnek amit az MNT tagjai nem is láttak, értelemszerűen az MNT testületei nem vitatták meg, és nem foglaltak róla állást. Tartalmáról csak egy semmitmondó mondatot tudtunk meg: az oktatási törvények összehangolását, a kétnyelvű oktatás visszautasítását, ami „a Magyar Nemzeti Tanácsokról szóló törvény egy olyan, a szaktörvények felett álló, alkotmányból eredő, kisebbségi dolgokat szavatoló biztosító törvényként tudjon működni, amely mint a most tapasztalható összehangolatlanságot ki tudná küszöbölni.” nyakatekert mondatszerkezettel ért véget. Gyanítom ezt a dokumentumot számon fogjuk kérni az elnök úrtól.

Ada, 2015. június 23.

Határzár

A napok leggyakrabban emlegetett híre a 175km hosszú határzár Magyarország és Szerbia között. A (vélhetően) szögesdróttal ellátott kerítés elvileg azért épül, hogy ellehetetlenítse azt a menekültáradatot, amely egyre tömegesebb méreteket ölt. Természetesen az intézkedés egyből politikai vitát gerjesztett Magyarországon, Szerbiában, de az EU-ban is. Szűkebb pátriánkban is nyilatkozatok sora látott napvilágot. Elsősorban a magyarországi média kereste fel az itteni magyar, illetve szerb politikusokat, majd a hazai média is bekapcsolódott. Míg a szerbiai miniszterelnök egyenesen „auschwitzi” állapotokról beszélt, addig mi, délvidéki magyarok már mérsékeltebben fogalmaztunk. Talán jobban ismerjük a felmerült problémát, hiszen a kilencvenes években, és most is (főleg koszovói romák) betelepítésében részesedtünk/ részesedünk. A nemzetközi szervezetek pontosan ugyan olyan fejkvóta és támogatási rendszert alkalmaztak Szerbia esetében, mint amit a napokban javasoltak az EU tagállamai felé. Mindenki kap belőlük egy kicsit, mellé egy kis pénzt az elszállásolásukra, ellátásukra. Igen ám! Csak egy idő után ezek a források elapadnak, a menekültek meg maradnak, ami egyben az adott ország, régió, település etnikai arányának megváltoztatását eredményezi. Ezért megértjük az intézkedések lényegét.

Végigfutva a nyilatkozatokat azt lehet mondani, hogy lényegében minden megszólítottnak igaza van abban amit állít. Aki útlevéllel szeretne átmenni a határon annak eddig, de ezután sem lesz gondja. Aki meg a zöldhatáron szeretne átcsusszanni, annak ez egy kicsit nehezebb lesz, de a kerítés nem állítja meg. Többet fog időzni a határ menti falvakban, és az is elképzelhető, hogy ez miatt majd ide, a délvidéki magyarok közé húzzák fel a menekülteket befogadó központok zömét. Az embercsempészek előre dörgölik markukat, mert nagyobb tarifát kérhetnek az átkelésért. Két alternatív utat is használhatnak. Bosznia, majd Horvátország, illetve Magyarország-Szerbia-Románia hátár törökkanizsai csücskét. Minden más csak kommunikáció, amely hosszútávon nem oldja meg a ránk nehezedő nyomást. Ebből kifolyólag nem értem azokat a történelmi politikusokat akik a jelen helyzetből (is) délvidéki magyar belpolitikai „ügyet” szeretnének kerekíteni. Aki nincs velünk, az ellenünk van alapon. Aki gondolkodni mer saját fejével, netán kételyeinek hangot mer adni, na az egyből balliberális, vagy szélsőjobbos címkét kap. A pirinyó gond ezzel csak az, hogy azok is akik ilyen módon címkéznek (civil sapkában) azt mondják amit a címkézettek. Mert a (civil) címkézés közepette, a politikai szárny Budapest felé azt üzeni, hogy a kerítés az egyetlen jó megoldás, de belföldön már a jó megoldás esetleges délvidéki (negatív) következményeit járná körül, és egy egységes platform elfogadását javasolja. Bevallom, nekem ez egy kicsit ellentmondásos, de hát a politika az már csak ilyen.

Ada, 2015. június 23. 

Merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács? Gondolatok az MNT aktuális helyzete kapcsán

Merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács?

Az utóbbi hetekben sokan és sokfélén tették fel/ válaszolták meg ezt a kérdést. Nekem is ez a szándékom. Meglátásaim szerint az első lépés az volna ha a mindenkori Magyar Nemzeti Tanács függetlenítené magát a politikai csatározásoktól. Természetesen ehhez két alapvető feltételnek kell eleget tenni. Egy: a politikai pártoknak le kell szokni arról, hogy az MNT-ét csak zsákmányként, illetve pénzeszsákként kezeljék. Kettő: az MNT vezetőinek egyformán kell kezelniük közösségünk minden tagját. Civilt, politikust, szavazót, minden délvidéki magyart. Ha ez megtörtént, jöhet a következő lépés. Az MNT közösségünk érdekérvényesítő testülete kell, hogy legyen. Nem korlátozhatja magát csak a négy, a nemzeti tanácsokról szóló törvény által előírt hatáskörökre(tájékoztatás, oktatás, kultúra,nyelvhasználat). A MNT-nak joga és kötelessége kilépni ebből a keretből, ha azt a közösségi érdek megköveteli. Még akkor is ha az csak erkölcsi vagy politikai állásfoglalás szintjén marad. Formálnia kell a közvéleményt, példát kell mutatnia. Vezetnie kell! Csakis így tudja kivívni azt a társadalmi elismerést, amely a MNT széleskörű elfogadottságához szükséges. Mindezt egy példával támasztom alá. A monarchiai szerbeknek egyházi autonómiájuk volt. Ennek köszönhetően, úgy-ahogy de meg tudták tartani nemzeti identitásukat, anyanyelvüket, iskolákat tartottak fenn, értelmiségieket, gazdag kereskedőket termeltek ki. Egyszer évente rendezték meg az egyházi gyűléseket, ahol rendszerint szerb(területi) autonómiát követelték, amire reálisan nem volt törvényes felhatalmazásuk. Azonban, ez nem gátolta meg őket abban, hogy politikailag állást foglaljanak. Később, ezek az állásfoglalások voltak a Szerb Vajdaság eszmeiségének meghatározói, illetve cselekvési tervük alapja. Majd Budapesten megalakult a Matica Srpska, mint kultúr- egyesület. Ha azt a mai nyelvezetre fordítanánk, akkor civil egyesületről beszélhetnénk. Nos, ez a Matica, ez a civil szervezet, a kezdetektől fogva támogatásra lelt a monarchiai, majd a Dunán túli szerbség körében. Meghatározó szerepet játszott a szerb identitás megőrzésében, fejlesztésében, majd az államiságuk kialakításában. Miért? Mert a vezetői az egyetemes szerbséget és annak nemzeti érdekeit tartották szem előtt. Mindig és minden helyzetben. Nem engedték meg maguknak, hogy ilyen vagy olyan érdekcsoportok maguk alá gyűrjék őket. És ez így ment nemzedékről nemzedékre. Nehéz volt, de működött. Pontosan ezért a tehetős iparosok, kereskedők, a szerb diaszpóra, a szerbiai vajda/kenézi/királyi családok (Obrenović, Karađorđević), de az „egyszerű” emberek is (kiadványok, újság és könyvek vásárlásán keresztül) anyagilag támogatták működését, amiből még az akkori szerb iskolákat, diákokat is (ösztöndíjakon keresztül) támogatták. Egyszerűen csak azért mert megbíztak a Maticát vezető emberekben. Pedig a szerbekre sem lehet azt mondani, hogy mindenben olyan egységesek. És mégis.

Nem ragoznám tovább ezt a témát, mert mindenki előtt ismeretes a történet. Talán még csak annyit említenék, hogy a Matica most is létezik, dolgozik, közösségi elismertsége még ma is hatalmas. Szavának van súlya.

Most pedig vonjunk párhuzamot a Matica Srpska, és a délvidéki magyarság „kulturális autonómia” intézménye között, annak vezetői (Józsa, Korhecz, Hajnal), viselkedése, tettei(k),állásfoglalásai(k), illetve a Matica Srpska és az MNT társadalmi elismertsége között. Ugye, hogy van hová fölfejlődni? Ugye, hogy nem is olyan nehéz megválaszolni merre tart(son) a Magyar Nemzeti Tanács?

Ada, 2015. június 16.

Köszönet, hűség, jövőbe vetett hit. Ünnepi gondolatok a VMDK alapításának 25-ik evfordulója alkalmából

Köszönet, hűség, jövőbe vetett hit

Ünnepi gondolatok a VMDK alapításának 25-ik evfordulója alkalmából

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt vendégek, Tisztelt VMDK-ások, Barátaim!

 Amikor a beszédemet készítettem, magamban kerestem azokat a szavakat, amelyek egyszerűen, tömören kifejeznék  25 éves küzdelmünket.  A bennem felmerült gondolatok érlelése, szavak értékelése után a következőknél állapodtam meg: köszönet, hűség és a jövőbe vetett hit, hiszen a köszönet kijár mindazoknak, akik még 1989-ben önvédelmi reflexként reagáltak az 1987-ben hatalomra jutó új szerbiai vezetőség azon törekvéseire, hogy a koszovói szerbek veszélyeztetettségére és a szerb nemzetnek a jugoszláv födérációban elfoglalt helyezetével kapcsolatos vélt vagy valós sérelmek hangoztatásával megnyerjék számukra a tömegek támogatottságát. Köszönettel tartozunk azoknak, akik előkészítették, majd be is terjesztették a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének megalakítására vonatkozó kérelmet. Köszönettel tartozunk aVMDK előző vezetőnek, de köszönettel tartozunk azoknak is, akik aláírásukkal, szavazatukkal, önzetlen munkájukkal támogatták szervezetünk létrejöttét, indulását, politikai tevékenységét  és fejlődését. Tetteikkel nem csak a vajdasági magyarság önszerveződését segítették, hanem  egy impulzust adtak  más Kárpát-medencei magyar közösségek számára saját politikai szervezetük létrehozására. A VMDK  autonómia koncepcióját  más magyar közösségek szívesen forgatták, tartalmáról elismerően beszéltek.   Köszönetünk kijár továbbá mindazoknak is, akik  a VMDK-val együtt küzdöttek a katoanai behívók és az erőszakos betelepítések  ellen. Köszönet azoknak is, akik azokban az időkben orvossággal, élelmiszerrel, ruházattal, anyagiakkal támogatták a vajdasági magyarságot. Köszönet, köszönet, köszönet!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 Úgy gondolom, hogy mindenki előtt többé vagy kevésbé ismeretes azoknak az eseményeknek a láncolata, amely az akkor még egyetlen vajdasági magyar párt szakadásához vezetett. Személy szerint itt és most ezzel nem szeretnék  foglalkozni. Három okból kifolyólag. Az első az, hogy a mai díszülésünk nem a múlt elemzéséről, hanem  a 25 éves folyamatos működésünkről szól. A második ok az, hogy a VMDK történetének ezen szakaszát független és pártatlan kutatóknak kellene kivizsgálnia és megírnia. A harmadik ok  pedig az, hogy  életkoromból kifolyólag  később csatlakoztam a VMDK-hoz, így nem tudnék hitelesen beszélni az akkor történtekről. Meggyőződésem azonban, hogy érdemes volna ezeket a kérdéseket tisztázni, mert a vajdasági magyarság a mai napig válaszokat vár, és bizonyos módon traumaként éli meg a VMDK által megtestesített egységes érdekvédelmi szervezet szétdarabolását, majd az abból eredő, a mai napig is mesterségesen fenntartott  politikai széttagoltságot. 

Ha a gondolatainkban végigmegyünk az évek során, akkor talán teljesen érthető  miért válsztottam a hűséget mint azt a fogalmat, amely annyira jellemző a VMDK-ra. Igaz, egyre kevesebben, de még mindig vannak közöttünk olyanok akik a kezdetektől a VMDK útját járják. Minden nehézség, megpróbáltatás ellenére hűségesek maradtak ahhoz a párthoz, amely azzal büszkélkedhet, hogy  a  Szerbiában működő pártok jegyzékében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége  mellett  továbbra is alapítási időpontként  1990. március 31. van feltüntetve.  Hűségünk az eredeti célkitűzésinkre is vonatkozik, hiszen sosem tértünk el az 1992. április 25-én,  Magyarkanizsán elfogadott hármas autonómia-tervezettől, amelyben külön jelentőséggel bír a magyar területi autonómia intézménye. Erről a VMDK akkor sem fog lemondani, ha vörös posztónak számít a szerb politikai elit szemében.  Pontosan ez a fajta hűség az, ami a mai napig is megkülönböztet bennünket más vajdasági magyar pártoktól, mert ők erről a követelésről nyilvánosan lemondtak, pedig az autonómia szorgalmazása még most is időszerű!  Még csak MOST időszerű! Állításom igazolására engedjenek meg nekem egy rövid idézetet: "A tervezet szerint a Carrington-féle különleges jogállás, amely a horvátországi krajináknak járna, meg kell hogy illesse egyebek között a magyar többségű községeket is Szerbiában. Erre vonatkozóan a javaslat részletezi a különleges státusú községek önkormányzati jogát, amely tartalmazza például a saját rendőrség és bíróság működtetését, az önálló terület- és gazdaságfejlesztést. A különleges jogállású magyar községek a javaslat szerint társulhatnak, és létrehozzák a Magyar Autonóm Körzetet. Ez az egyszeru többségű magyar községeket ölelné fel: Kanizsát, Zentát, Adát, Csókát, Becsét, Szabadkát, Topolyát és Kishegyest. A csatlakozásról a helyhatósági választások után létrejövő új képviselő-testületek döntenének, vitás esetekben pedig a polgárok referendum útján. A körzet hatásköre kiterjedne a vallás- és közoktatásügyre, gazdasági és szociális ügyekre, a hírközlésre, a bíróságokra és rendőrségre, az önkormányzat pénzügyeire és a helyi közigazgatási ügyekre. A Körzetnek címere lenne és piros-fehér-zöld zászlója. Szabadkán székelne, az elnök irányítaná a Körzet Képviselő-testülete és a Területi Tanács segítségével. Természetesen ezek megválasztása is általános, közvetlen és titkos választással történne. Más népcsoportok tagjai teljes egyenjogúságot élveznének a Körzet területén. A határ menti települések csatlakozhatnak a Körzethez, illetve ki is válhatnak belőle."

Akik figyelemmel kísérik  a volt Jugoszlávia térségének rendezését, azok a felolvasott sorokban felismerik azoknak a követeléseknek a lényegét, amit a mostani Szerb állam követel a Koszovón élő szerbeknek. Az áthallás a két követelés között talán nem is annyira véletlen, hiszen dr. Páll Sándor még 2007-ben megküldte tervezetünket az akkori  elnöknek,  Dr. Vojislav Koštunicának. Akkor is , és mai is, mi azt mondjuk: amit a sajátjaiknak követelnek, azt adják meg nekünk is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, a VMDK-nak mindig is volt jövőképe. Tudtuk, mit akarunk és tudtuk, mit kell tennünk. Míg mások lapítottak, és az utolsó pillanatban pártoltak el Milosevićtől, addig a VMDK az elsők között csatlakozott Zoran Đinđić  ellenzéki tömörüléséhez, amely a későbbi DOS magját képezte. A NATO légicsapások közepette részt vettünk az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács alapításában. Folyamatosan a demokratikus változások támogatói voltunk. Azóta elmúlt tizenöt év, és azt kell mondanom, hogy a demokratikus változások nem úgy zajlottak le, ahogyan azt a vajdasági magyarság remélte. Igaz, nem háborúzunk és nem kell vízum az EU-ba, de a vajdasági magyarság helyzete továbbra is nyílt és megoldatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt tizenöt évben egyes vajdasági magyar pártoknak volt köztársasági kormány alelnökük, tartományi, gazdasági, magánosítási, oktatási, kisebbségügyi és ki tudja még milyen titkáruk. Ennek ellenére a kérdéses időszakban a vajdasági magyarság  kimaradt a magánosítási folyamatokból, a kisbirtokok szétzilálásával és a termőföld szerb újgazdagok és háborús nyerészkedők kezére való atjátszásával, tovább csökkentette a vajdasági magyarság gazdasági erejét, ami felgyorsította a falvak üresedését, hagyományos szálláshelyeink önkéntes feladását. Beruházások akkor, de most sem érkeznek a magyarok lakta régióba. Ezt a szakirodalom gazdasági etnikai tisztogatásnak nevezi.

Ha valaki most ébredne fel a kilencvenes években elkezdett álmából, az azt gondolná, semmi sem változott. Most is azok irányítják az országot, akik olyan sok szenvedést okoztak. Igaz, átestek a szerecsenmosdatáson,  demokrata zubbonyt vettek fel,  a módszereik azonban a régiek. Napról napra beigazolódik az amit  a legelején mondtunk: nincsen meg a kapacitásuk, tudásuk a szükséges átalakítások végrehajtására, és ezt lehet mondani a  mostani vajdasági magyar kormányzati szerepvállalásra is.  A   fokozódó szegénység, elvándorlás, médiasötétség, az oktatás és  egészségügy hanyatlása, az ország további eladósítása,  a magyar és a vajdasági autonómia csökkentése, a délvidéki magyarság nyílt és megoldatlan ügyei egyaránt megkövetelik e tényállás  felvetését. Mert megszavazták a bérek és nyugdíjak csökkentését,  szavaztak a közszférában dolgozók (tanárok, egészségügyi munkások, közigazgatási dolgozók) bérének csökkentésére és a közelgő elbocsátásuk előkészítésére. Támogatták a  munkások gátlástalan kizsákmányolását  és elbocsátását biztosító munkaügyi törvényt.  Támogatták a nyugdíjaztatási  korhatár további növelését, a mezőgazdasági támogatások csökkentek, a vajdasági termőföldeket  arab, és más külföldi állampolgárok kezére játszották,  belementek a vagyon-visszaszármaztatás és a kollektív bűnösség méltánytalan kezelésébe. Csúrog- Zsablya- Mozsor magyarjai továbbra is csak egyéni kérelemre indíthatják el a rehabilitációs folyamatot, de anyagi kárpótlást már nem kérhetnek a határidő lejárta miatt,  a szerb államfő a mai napig nem kért bocsánatot az 1944/45-ben történt délvidéki vérengzésekért.  Megszavazták a köztársasági költségvetést a Vajdaságnak járó 7% nélkül. A magyar  autonómia ügyét nem képviselték a szerbiai szkupstinában.  Az autonómiától pedig olyan messze vagyunk,  mint Makó Jeruzsálemtől. Mostanára már mindenki látja, hogy a király meztelen. Az MNT nem autonómia, hanem kirakat szerepet tölt be Szerbia EU csatlakozási folyamatában.  Költségvetésének 80% -át a magyarországi adófizetők pénze tölti fel, míg Szerbia csak 20%-al  járul hozzá  identitásunk megőrzéséhez, holott mi, vajdasági magyarok vagyunk Szerbia legjobb adófizető polgárai. Formája tisztázatlan, mert a nemzeti tanácsok formális-jogi tekintetben sem  állami intézmények, sem közigazgatási szervek, sem polgári egyesületek, ennek ellenére közmegbízatást látnak el, és a költségvetési eszközök felhasználói. Ezzel kapcsolatban felmerül a nemzeti tanácsok aktivitásinak megtervezésére és végrehajtására vonatkozó kérdés, hiszen az állami költségvetésből származó eszközöket rendszertelenül és késéssel utalják ki.

 Közösségünkben eluralkodott  a zsarnokság és  a teljes cenzúra. Ma már takarító munkához sem  juthat az ember, ha nem tagja egy bizonyos pártnak. Mindez közvetett úton hozzájárul ahhoz a lelki és anyagi állapothoz, ami a magyar szavazókat távol tartja a közügyektől, és sok esetben távozásra készteti. Azt gondolom, hogy a Vajdaság hagyományos jelképei körüli botrány után  világosan látható, ki milyen érdekeltséget képvisel. Ezért közösségünkben megérett az  idő a belső változásokra, amelyre már a közeledő tartományi  és önkormányzati választások  kiváló alkalmat adnak. Jelen helyzetben, értékelvén a vajdasági magyar politikai színteret, talán egyedül a VMDK-nak van meg  az a politikai ereje, szervezettsége, tapasztalata, hogy maga köré gyűjtse mindazokat az egyéneket, civil szervezeteket, polgári egyesületeket, politikai pártokat,  akiknek elegük van az önsorvasztásból, és abból az élősködésből és zsarnokságból, amely eluralkodott közösségünkben, mert vissza kell állítanunk az egyensúlyt közösségünk életében. Küzdenünk kell azért, hogy a munkából élők bérüket maradéktalanul megkapják, családjaik számára tisztességes    megélhetést tudjanak biztosítani.  A közbeszédbe vissza kell hoznunk az autonómia ügyét.  Szerbia EU csatlakozási folyamatában követelnünk kell jogaink biztosítását, a valós vagyon-visszaszármaztatást, az ország decentralizálását, regionalizálását, a települési önkormányzatok bevezetését, hogy mindenki a saját településén dönthesse el, mire szeretné költeni adódinárjait.

Köszönöm figyelmüket. Hajrá Magyarok! Hajrá VMDK!  

Óbecse, 2015. március 27.