2013. január 4., péntek

EGY INTERJÚ

Nem csak autonómiát – munkát, családot, szolidaritást is

A Vajdaság Ma interjúja Csonka Áronnal, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnökével

Újra be kell építenünk a közbeszédbe a területi autonómiát, a tisztességes munka, a család, a családalapítás, a szociális szolidaritás, az önbecsülés kérdését, az emberi jogok tiszteletben tartását, mondta Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke a Vajdaság Mának adott interjújában. Szerinte ugyanis válságban van társadalom értékrendszere.

A 2012-es év legfontosabb eseményeinek egyike a választás voltak a politikában. Merre mozdította az előző év a VMDK-t?

- Ami a választásokat illeti, ismert az eredményünk. Koalíciónk bejutott a szerb képviselőházba egy képviselővel, és így mi is parlamenti párt lettünk. A Mindannyian Együtt koalíció azóta is működik, eddig két olyan kérdésben szólaltak fel, ami számunkra, a vajdasági magyarság számára is kiemelt fontosságú. Az egyik a vajdasági költségvetés módosító indítványa. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk, hogy az ominózus hét százalékon belüli nagyberuházásra fordítandó keretből egyenlő mértékben jusson a különböző mikrorégióknak. Sokszor elmondtuk már, de továbbra is szükség van a közlekedési hálózat fejlesztésére, a gazdaságot serkentő intézkedésekre. Ahhoz, hogy élhetőbb legyen a szülőföld az itteni magyarságnak, javítanunk kell az életkörülményeken.

Melyik az a terület, ahol a VMDK konkrét lépésekre készül?

- A legközelebbi konkrétum, ami ránk vár, az a bíróságok kérdése. Legjobb tudomásom szerint hamarosan napirendre kerül az igazságügyi rendszer újbóli átalakítása. Ezen a területen azt szeretnénk elérni, hogy a magyarok által lakott községek mindegyikére, így például Adára is kerüljön vissza az önálló bíróság. Itt 2011-ben elfogadott az akkori önkormányzat egy határozatot, amiben a bíróság visszaállítását kértük. Ez a határozat él, és azért aktuális, mivel a kiszivárgott információk szerint a zentai bírósághoz csatolnák Adát is, ami azt jelentené, hogy az ittenieknek továbbra is utazniuk kellene.

Két felszólalást említett, ami jelentős a vajdasági magyarok számára is. Vajdaság költségvetése volt az egyik.

- A másik kérdés a kis értékű lopásokkal kapcsolatos, a határérték elmozdítására vonatkozott, amit nemrégiben tizenötezer dinárról ötezerre módosítottak. Szerintünk ebben az esetben a zéró tolerancia az egyetlen elfogadható opció. Folytatódik az aláírások gyűjtése, eddig több mint tízezer ember támogatását gyűjtöttük be, az elfogadott módosítással nem szabad megelégednünk.

Mi volt a legfontosabb tapasztalata az elmúlt évnek? Merre lép tovább a párt?

- A választásokon az emberek kevésbé figyeltek a helyi értékekre, a helyi arcokra, politikusokra. A tartományi és köztársasági kampányok elvonták a figyelmet, az emberek könnyebben szavaztak helyi szinten is azokra a csoportosulásokra, akikre a felsőbbeken. Erősítenünk kell a helyi szervezetek munkáját, hiszen mi továbbra is alulról felfelé akarunk építkezni, és az elkövetkezőkben is ez lesz a cél. Tavasszal vár ránk egy kongresszus, ahol megfogalmazzuk a célkitűzéseinket, álláspontjainkat. Mi már ezzel is a következő választásokra kezdünk készülni. Fontosnak tartjuk például a kereszténydemokrata értékeket, azért is, mert úgy látom, a társadalom értékrendszere válságban van.

Hogyan tud erre a válságra a politika választ adni?

- Szükség van arra, hogy újra beépítsük a közbeszédbe például a területi autonómiát, a tisztességes munka, a család, a családalapítás, a szociális szolidaritás, az önbecsülés kérdését, az emberi jogok tiszteletben tartását. Azok a fogalmak fogják meghatározni a jövőképünket, amelyekbe mi most belekapaszkodunk, mi pedig azokat támogatjuk, amelyek biztos alapot adnak a fejlődéshez.
Ami még talán fontos volt a 2012-es évben a magyar-szerb kapcsolatépítés területén, az a két ország elnöki találkozója. 2013-ra várható az a folyamat is, amely egy kölcsönös főhajtással egyfajta megbékélést is hozhat a két nemzetnek, gondolva itt konkrétan a második világháború áldozatainak emlékére. Erre mindenképpen szükség van, de emellett nem szabad elfeledkezni a még mindig nyitott kérdések lezárásáról sem.

A koszovói kérdés és a költségvetési vita mintha valamelyest aktualizálta volna Vajdaság autonómiájának a kérdését is. Mikrorégiók fejlődését, decentralizációt említett a közigazgatás és a gazdaság összefüggésében is. Milyennek látja a vajdasági autonómia jelenét, jövőjét?

- Az év vége felé Vajdaság és Belgrád viszonya feszültté vált ezzel kapcsolatban. És úgy tűnt, hogy sokak számára a tartomány autonómiája előrébb került a nemzeti autonómiánál. Mi amellett, hogy Vajdaságnak minél szélesebb körű autonómiát szeretnénk, úgy gondoljuk, hogy pillanatnyilag nekünk is a magyar autonómiát kellene előtérbe helyeznünk.

A politikai beszédeken edződött fül szkeptikus az efféle kijelentésekkel szemben. Valóban járhatónak látja ezt az utat? Miért tartja ezt az opciót jobb lehetőségnek a vajdasági autonómia erősítésénél?

- A koszovói szerbek területi autonómiája számunkra is alapot teremthet abban a kérdésben, hogy hogyan alakítsuk a sorsunkat. A kulturális autonómia kevés. A nemzeti autonómia azt jelentené, hogy magunk dönthetnénk gazdasági kérdésekben is, és ez talán a legfontosabb előnye. Ez kiharcolható, csak tudatosítani kell az emberekben. Ki kell állnunk magunkért.
Pál Zsófia
Forrás: http://www.vajma.info/cikk/tukor/5366/Nem-csak-autonomiat-8211-munkat--csaladot--szolidaritast-is.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése